S az üzenetemet senki sem veszi,
Összesúgnak a bájos utcalányok:
Hagyd a francba, vén korhadt geci!
Elzsibbadok, amíg egy buszra várok,
Csontkollekciómat a köszvény eszi.
A pensumot korrekten megcsinálom,
Csak a teljesség ízét nem találom.
A hátamat a napsütésbe hajtom,
Néhány percre bár, de még fölengedek,
Carpe diem! De már le nem szakajtom,
Szakajtsák bátran goromba emberek.
Sejtettem én, hogy nem lesz jó a sajtóm,
Végkiárusítás! Vigyék, vegyenek!
Már vár reám az ismeretlen álom,
Csak a teljesség ízét nem találom.
Nyaram se volt, s üres kaspó az őszöm,
És áthajt rajtam majd a karácsonyom.
A lombhullást talán még megelőzöm,
Átpasszírozom magam a rácsomon.
De itt forrván a zöld kamillagőzön,
Örömködésre nincs semmi jó okom,
Bár mindig más lány combja közt tanyázom,
Csak a teljesség ízét nem találom.
És most hogy nincs az ágakon levél se,
S a nadrágomba befúj a december,
Fölköthetném magam akár… de mégse!
Az égre szállok, mint egy szellemember,
(Vendég gyanánt bár nem fogad az ég se)
Megfeszülök, mint árbocon a camber,
Szarok rá, hogy melegem van, vagy fázom
Csak a teljesség ízét nem találom.
*idézet: Villon
