Idefigyelj
te vércsoporttalan,
génspirált se bíró kis majom!
Nincs semmi bajom,
ne félj, nem bántlak!
Megteremtelek
hús-vér emberré,
taj-kártyád lesz és saját parfümöd,
s élettársad a teremtés koronája.
Érdemtelen Évák nyomába lépsz most,
akik nem hittek bennem,
és nem hittek a teremtő erőmben.
Nézz rám!
Hinned kell bennem, hogy hihessek benned,
És Istenné avanzsál bennem a férfi,
(de csak ha jól csinálod).
Nézd csak!
Ez a családfám , itt fogunk állni szépen, kéz a kézben,
s legendává leszel, mint Egressy Etelka.
Cserébe Krőzussá teszel, mert szemed sugarával
kibontod belőlem a régen eltemetett élő halottat.
Látom és érzem kislányos aggodalmad…
Ne félj, emberszülőtte már nem lesz rivális,
véglegesen bezárt az Éden,
te leszel a hiteles feleségem, örökösöm, barátom, kurvám
(legközelebb nem mondom durván, csak ne bőgj, az istenszerelmére!)
Bejáratos leszel a kulisszák mögé, a hármas-négyes filmgyári műterembe,
s téged kérlek, legyél Te résen,
ha valahol egy árverésen fölfedezed a nagyapámat,
s ha lesz Quasimodo költői verseny,
elmondhatod a legszebbik versem (a lófaszt álom!),
velem leszel az Anna-bálon,
s valahogy azt is elintézem,
minden jó pasi
majd téged nézzen.
Nézz rám!
Hidd el, nincs többé lehetetlen, gyönyörűnek festem a képed
S gyönyörű is leszel, ha érted:
rajongásod festi a vásznat, s nincs se előtted és utánad,
csak nézned kell, s nagyon kívánnod, engem és a hús-vér világot!
Álmodhatsz csodás ruháról,
lekoppintjuk egy szép Mucháról,
Tom Wesselmann melleit öröklöd, s szájad szélére apró gödröt
Leonardo da Vinci kódol, s a múzsa képe visszacsókol.
Itt vagy velem!
Ez már nem álom, minden részletét kitalálom.
Rajong a szád, rajong a melled, ezüstösen csillog türelmed,
nincsenek névtelen utcák, átverés, mocskos hazugság,
illatodat nagy Guccik festik, nem húgyszagú kültelki restik.
Akarod? Akkor most megölellek, kemény dalokkal ünnepellek,
megélem és te is megéled, hallom gyorsuló lihegésed,
szemed zsarátja szinte éget, ahogy kezem melledre téved,
élvezem, hogy húznál öledbe, s beleviszel az ütközetbe.
Pegazusom!
Lovagolsz rajtam,
s imádod hogy kemény a farkam,
az enyém vagy szerelmem, társam,
dédelgeted acélos nyársam.
Egy verssel máris több az élet,
s nem kell a másnapoktól féljek,
két kávét főzök reggelente,
s én mondom, hány cukorral, nem te,
és veszekedhetünk is hogyha kell,
balhézhatok, ha kifutott a tej,
nem lesz fenékig tejfel ez sem,
de legalább van, ki szeressen.
