Én fekszem itt

"Én fekszem itt a kihűlt földön:

Eleven kincse még a nyárnak,"
Eleségül az enyészetnek,
Pajornak, temetőbogárnak.

Gyere el értem te barna asszony
Utoljára verj a világra,
Addig verj, míg a két szememből
Ki nem hajt a tavasz virága.

Legyen tiéd megküzdött sorsom,
Megérdemled, mert hittél bennem,
Legyen tiéd a trágya testem
S lelkemből sarjadt új szerelmem.

 (Nagy László versére)

Apámnak

Varázsló voltál, nagy varázsló,
Nem volt ruhára, fára pénzed,
De a tűz, ott a régi házban,
Világított és lánggal égett!

 
Fehérgalléros úr maradtál,
Amikor szolga lett az úr,
Ady Endrétől kölcsönözve:
Tiportak durván és gazul.

 
Szivarzsebedben hoztad el
Maradékát egy szép világnak,
Parancs volt rá: felejtsük el!
Ma meg a sznobok sorba állnak…

 
Megírhatnám életregényed,
Naptár szerint, mikor mi van,
Szinte látom, ahogy legyintesz:
Hagyd a picsába kisfiam!