Goromba szakácsok

Goromba szakácsok dugják a szeretőmet,

pedig a Lázárnak lassan szaga lesz,
csak nekem nem mondja senki, kelj föl és járj!
mert én nem járom akárki táncát.
Kiszól a Színkörből a zene,
de nekem már nincs több esélyem,
elköltözött a hazám a fejem fölül,
látom, ahogy a sok barom örül,
hogy nincs "borom, hazám, se feleségem".*
Rothadt sellők halszagú szemérmén
döglenek a ragasztott mű legyek,
s még azt mondja a skizofrén direktor
fontos, hogy hazámhoz hű legyek.

Húzd rá cigány, fröcsögjön a nótánk,
Pénzért baszunk eztán nem hitelbe!
Mit ér a gond kenyéren és vizen,**
Van itt bor, csak essél szerelembe!
Hej, szakácsné, ma este kefélünk
Nyeld le bátran, akkor is ha karcos,
Mindent bele kedves, egyszer élünk,
Minden kurva lelkes osztályharcos.
Nincs hazám, borom, se feleségem,*
Szakácsok dugják a szeretőmet,
A Lázár már be van balzsamozva,
A magas fák sem az égig nőnek.
Figyelj te is, maradj csendben és várj,
Amíg azt nem mondom, kelj föl és járj!

* Faludy
**Vörösmarty

A teljesség íze - Nyolcadik lecke

A járda szegélyén egyensúlyoztam mint egy kötéltáncos, Charley a lábatlan karszékében üldögélt és szotyolázott, 
Ramóna – szokás szerint – késett. Azon tanakodtam mit találjak ki, nehogy vendéglő vagy vidámpark jusson az eszébe, mert nem volt egy krajcárom sem. A szomszéd épület tetején csókák veszekedtek egy fél hamburgeren.

- Meghívlak ebédre - ijesztett rám hátulról Ramóna, - Szereted a kínait? Kérdezte ellenállhatatlan lelkesedéssel a szemében.

- A pályaudvari gyorsbüfében nem.

- Nem oda megyünk – felém fordult, megfogta az ingem gallérját és minden bevezetés nélkül azt mondta, - Szeretlek!

Meg akartam csókolni, de Charley épp egy rakás héjat köpött a tenyerébe egy krákogós hörgés kíséretében, erre Ramóna kibontakozott a karjaimból és előre szaladt a buszmegállóba.

A kínai vendéglő nem az utcáról nyílt, hanem egy gótikus, repkénnyel befutott ház udvaráról, ahol az apró üzletek, mézeskalács és keleti csemege illatát árasztották. Udvariasan előre mentem volna, de a sárga alig átlátszó üveggel üvegezett ajtó nem engedett.

- Várj egy kicsit ! Ramóna egy nagyobb ezüst pénzt vett elő a tárcájából, és az ajtó melletti résbe illesztette. A pénzdarab egy hosszú vályúban felgyorsult, majd éles csattanással vágódott egy kínai gong közepének. - Izgalmas. – súgtam, de nem éreztem magam a helyzet magaslatán. Pár perc múlva két hajbókoló selyemköpenyes férfi nyitotta ki az ajtót. Ramóna Ray áthaladt a boltíves étterem nagytermén, majd gyéren világított zegzugos folyosók labirintusán keresztül benyitott egy tágas terembe. Gyere! Gyere! - intet a kezével hogy kövessem. Majdnem biztos voltam benne, hogy egy színpadon vagyunk, mert a mennyezetről dúsan raffolt fekete bársony függönyök hulltak alá. Körös körben színes mécsesek és gyertyák égtek, egy homokkal teli tepsiben füstölők. Az egzotikus illatokhoz pörkölt és emberi izzadtság szaga keveredett. Ramóna titkos próbaterme…?

- Tudod mi a shibari? – kérdezte felém fordulva , de én csak bambán ráztam a fejemet. - Akkor most meglátod.

A bársony függönyök hátteréből két kínai lépett elő, mindkettő kezében egy gondosan föltekert sárga színű selyem kötél volt. Mélyen meghajoltak, majd az egyikük átvágta a köteleket összetartó selyem bandázst. Ramóna vetkőzni kezdett…

Nem tudom, hogy az átható szagok és a füstölők miatt-e, de úgy éreztem, hogy mindjárt elvesztem az eszméletemet. Egy korty hideg víz megváltás lett volna…

A köteles férfiak fényes fekete anyagból készült bő ujjú kabátot viseltek, mindegyik hátán egy fényes fonalból hímzett tekergő sárkánnyal. Amikor kedvesem anyaszűz meztelenül állt, a kínai cirkuszművészetből ismert bámulatos ügyességgel elkezdték a testét körbekötözni. Dús melleiből csak pattanásig feszült két teniszlabda maradt a megcsavart köteleken kívülre. Amikor már elfogyott a kötöző anyag, minden végtagját egy-egy a mennyezetről lelógó csigához rögzítették. A halántékomon éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver, mert valami kegyetlen végkifejlettől tartottam.

Végül a tehetetlen marionett figura mozgató zsinórjait kampókhoz rögzítették és hajlongva kihátráltak a teremből.

Ketten maradtunk. Őrjítő volt az érzés, hogy ez rettenetesen fájhat ennek a nőnek, ugyanakkor izgatott, hogy ezt önként vállalta és akarta, hogy végignézzem. A szánalom és az aggódás annyira nem fért bele a képbe, hogy nem is mertem megszólalni. Odaléptem a magatehetetlen testhez, egész közel. A bűvös habfürdős illat a szenvedés sós fűszeres szagával keveredve szinte elkábított. Le akartam a verejtékcseppeket nyalni a homlokáról…

- Ne szórakozz, gyere és basszál szét! ordította ahogy kifért a torkán.

Én gombakrém levest kértem az étteremben, R.R. rókagombát fűszeres mártással.

 

A teljesség íze - Hetedik lecke

Egy Guarded Secrets (hétpecsétes titkok) nevű újság szerkesztőségi irodáin dolgoztam 1988 nyarán. A lepusztult épület régen pálmaház lehetett, gyönyörű üveg mennyezettel, amit míves szecessziós oszlopok tartottak. A dupla üvegdonga belső táblái már nagyrészt hiányoztak. Egy elegáns tárgyaló és különféle szerkesztőségi szobák kiviteli terveit várták tőlem. Egy Peter Meres nevű magyar származású szerkesztő volt a megrendelő, az egész kóceráj nagy főnöke. Két alaptémájuk volt a kuruzslók csodagyógyszerei és az UFO-k. Peter úrral összetegeződtem és egyik nap munka után arra kértem mutassa meg a pálmaház nagytermét, szeretném lefényképezni.
- Ö, ööööö ! mondta, és felfelé tartott mutatóujjával határozott nemet rázott a levegőbe.
- Hadititok? Kérdeztem cinikusan belevigyorogva a képébe.
- Majdnem. Tudsz titkot tartani? Na gyere, de fényképezés nincs!
Hiszel az UFO-kban?
- A nagy szemű, sovány, angolkóros gyerekekben nem nagyon…
- Azokkal nem is tudok szolgálni. Azzal vett egy jókora kulcscsomót és intett, hogy kövessem.Gyönyörű kétszárnyú ajtó vezetett a tágas, deréktól fölfelé üvegből épült csarnokba. Minden üvegtábla valami gusztustalan festékkel átlátszatlanra volt összekenve. Peter megismételte a tiltó mozdulatot: semmi fényképezés! Már sötét volt. Idegenvezetőm székeken átbukdácsolva sűrű „fuck off”ok között megtalálta a főkapcsolót és felkattintotta a munkavilágítást.

- The unidentified mysterious world !

Földbe gyökerezett a lábam. Ennyi miniatűr űrjárművet még nem láttam, pedig jó néhány makett műhelybe voltam bejáratos. Hajszál vékony fonalakon függtek, amit szabad szemmel alig lehetett észlelni. Peter Meres egy vezérlőpult mellé ült és egymás után kattintatta fel a kapcsolókat. Lencsés reflektorok százai kezdték életre kelteni a csodálatos műgonddal elkészített játékszereket. Végül egy gigantikus porszívó villásdugóját csatlakoztatta, ami sűrű, kékesszürke gomolygó (hánytatóan büdös) felhőket kezdett nagy sebességgel okádni…

Másfél hónap szünet után találkoztam ismét Ramona Rey-vel a legendás szépségű táncosnővel. Leszállt a buszról és elindult egy határozott irányba. Ölelés, csók már nem volt divat. Ki voltam éhezve a hangjára, a bőre illatára és szettem volna megszorítani a kezét, úgy hogy az ujjaink összekulcsolódjanak mint az imádkozó barokk szenteknek.

- Menjünk!

Nem kérdeztem, hogy hová, és nem kérdeztem, hogy mégis milyen minőségben megyünk egymás mellett. Átvágtunk a parkon, ahol forró ölelős csókokat kaptam hónapokkal korábban, megint arra, ahol az enyészet és a megújuló erdő vívta szomorúan békés harcát. Az utolsó jegenyénél megálltam, hogy megjegyezzek valamit, ami segít visszafelé a tájékozódásban. Nem volt más,csak egy kiszáradt csomoros nyárfa kifehéredett megfeszített Jézusra emlékeztető törzse.

- Menjünk!

Sötétedett. Tudtam, hogyha aggodalmaskodni kezdek, elrontok mindent, újabb hetek telnek el, s nem fogom érezni azt a bizonyos tusfürdő illatot, ami a gyermekdeden rózsaszín ölét narkotikummá varázsolta. Mentünk. Nem teljesen erdei ösvény volt ez, mert valamikor itt murvás út vezetett egész a Hichin nevű településig, csak már a madár se jár erre. benőtte a fű.

- Hiszel az UFO-k ban? Kérdezte Ramóna valami átszellemült éteri

mosollyal a szemében, mintha most akarná kibökni, hogy ő nem e világból való. Eszembe jutott Peter Meres titkos stúdiója, és nem túl lelkesen válaszoltam:

- Benned hiszek, ha szerinted vannak, akkor vannak…

- Menjünk! Menjünk már! Sürgetett R., mint aki begolyózott.

Ha nem érjük el a tisztást sötétedésig, minden ferdén nőtt fának neki fogunk menni, a nagy kövekben meg pofára esünk – gondoltam – de a fák közt még kitartott az alkonyat kobalt-kékje, pedig a fejünk fölött már üzemeltek a csillagok. Végre kitárult a horizont, s a sötét erdő összezárult a hátunk mögött.

- Gyere ! Gyere! Nézz fel az égre!

Az egész éggömb ott világított a fejünk fölött, teljes pompájukban ragyogtak a csillagok. Ramóna megfogta a kezemet és megszorította, pontosan úgy, ahogy az utunk elején szerettem volna. Hirtelen megéreztem a bőre semmihez sem hasonlítható illatát. Meztelen volt és egész közelről suttogta a fülembe:

- Nem érzed, hogy ezer éve ismerjük egymást? Nem érzed, ami belőlem árad? Csókolj! Szívd magadba az erőmet, mert többet nem lesz ilyen! Szívd a mellemet, a köldökömet, idd az ölemből az életerőt, ne törődj vele, hogy fáj, most adni akarok neked valamit, amit nem tudok, és nem is akarok megmagyarázni…

 

A teljesség íze - Hatodik lecke

- Nyűgös vagyok, hisztis vagyok, csak azért jöttem el, nehogy megint megsértődj. Menstruálni fogok, érzem.
- Akkor hová menjünk?

- Mindegy. Nem akarok szeretkezni, menjünk az erdőbe.

Gazdátlan telkeken lopakodtunk át, hogy ne kelljen buszra szállni, átmentünk egy rozsdás vashídon és gyakorlatilag az erdőben voltunk. Fir valley nevű természetvédelmi terület, ahol a hétvégi házak és nyaraló kalyibák maradványait már ismét hatalmába vette az erdő. Hajdani virágoskertek kultúrnövényei párosodtak az erdei virágokkal, itt-ott míves, rácsos kapuszárnyak nyíltak a semmibe. A jegenyesor végén kezdődött az igazi Grimm-mesés erdő.

- Nagyon jó itt… micsoda békesség!

Ramóna látványos jóga lélegzeteket vett és intett, próbáljam én is követni. Így mentünk kilométereket egy-egy kidőlt fa derekán meg- megpihenve, hol meg letüdőzve az intenzív virág, vagy gombaillatot.

- Állj meg! - tette ki a tenyerét R. , mint egy stop táblát – valami különöset érzek.

- Igen említetted, hogy menstruálni fogsz. Azt érzed.

- Nem, dehogy…cssss!

Én is éreztem, hogy egy pillanatra valószínűtlenül sűrű csend lett, amolyan vihar előtti csend, a madarak is elhallgattak. Néztem a gyönyörűséges lányra amint minden idegszála megfeszül és figyel. Mutatóujját a szája elé tette: ne szólj!

Egy perc se telt el így, amikor a talpunk alatt igen mély frekvenciájú moraj dübörgött végig.

- Földrengés van! – kiáltottam és a karomba kaptam a rémült lányt. Szorosan átölelt és behunyta a szemét. Ekkor az előbbinél erősebb moraj jött és érezhetően megremegett a föld.

- Érezted?

- Éreztem, persze hogy éreztem. Induljunk el a tisztás felé!

- Nem, itt akarok maradni veled. Üljünk a fűbe!

- Ne hülyéskedj, ha egy kiszáradt fa száz évig állva maradt is, most dőlni kezd az száz százalék…

- Oda! Oda! – mutatott Ramóna a fák közt haragos zölddel világító buja fűvel borított területre. Úgy vert a szívem, mint mikor valaki egy írógépen szaggatott vonalat ír. A megmozduló föld és a lány különös viselkedése megbabonázott. Botladozva értük el az alig teniszpálya nagyságú tisztást, ahol azonnal hanyatt vágta magát és kacagni kezdett.

- Lesz még? – kérdezte Ramóna

- Nincs szeizmográf a seggembe építve.

- Ne! Ne így! A természet erőit tisztelni kell… imádkozzunk inkább, vagy szeretkezzünk.

- Azt mondtad nem akarsz szexelni…

- Most nem téged kívánlak, a földet és a dübörgő erőt. Akkor hatolj belém, ha dübörög alattunk! Egyszerre akarom érezni a kemény farkadat és a rengő földet. Nem érted, basszál bele a dübörgő földbe. Akarom!

Nem messze tőlünk hatalmas reccsenéssel durrant ketté egy kiszáradt fa. Rávetettem magam a földön fekvő kedvesemre és behunyt szemmel vártam, hogy elcsituljon a faágak recsegése.

- Beletérdeltél a puncimba.

- Bocsánat.

- Menjünk haza…

- És ha most jön egy nagyobb?

- Rengés az lehet hogy jön, de te egy balfék vagy …

 

A teljesség íze - Ötödik lecke

1965-ben a Hardacre áruházban voltam dekoratőr. Annyi festéket loptam amennyit nem szégyelltem. Minden maradék falemezre, vászonra képet festettem. Mániám volt a Piccadilli Circus és a nagyvárosi fények, a metropoliszok, a Times Square. Egy amerikai képcsarnok hálózatnak több száz ilyen képet szállítottam. Ajándékba csak New-York-os naptárakat és leporellókat kaptam. Egy steward barátom megígérte, eldug egy repülőgépen, és kapok 24 órát a 5.-ft avenue-t végigfényképezni, de közben meghalt, én meg elfelejtettem flottan festeni. Apró ajándékboltoknak dolgoztam, és kültelki kabaréknak terveztem díszletet. Előadótermeket és nyomtatvány boltokat terveztem fillérekért, végül a műszaki rajz és a festészet összecsúszott egy reménytelen hűvös verembe.

Közben eltelt fél évszázad.

R.R. szatyrokkal és egy hatalmas mappával érkezett. Már nem volt titkunk egymás előtt, úgy vártam a találkozást mint a fegyencek a sitten az ételosztást. Hamar rájöttem, hogy a gyengéd szeretgetés, a bagzómacskás hízelgés nem nyerő nála.

- Mit hoztál gyalog a fél városon keresztül? Kérdeztem, amikor lecuccolt egy fotelba.

- Ezeket fesd meg, bazdmeg! És egymás után rakta ki az újság-kivágásokat, reprókat, levelezőlapokat, kinyomtatott, elmentett képeket. Megdöbbentem. Egy déjá vu-höz hasonló érzés kattogott az agyamba, nem emlékek, események sora, inkább az igazi ihlet gyönyöre volt az amire emlékeztem, az borzolta végig a nyúlt agyamat egész a seggemig. Döbbenetes, fantasztikus képek, mind egy-egy fejbekólintás. Hebegni, habogni kezdtem, mint aki meg akarja magyarázni a bizonyítványát…

- Igen én festettem volna… akkor halt meg az apám… és kenyérkereső családfő lettem. Hidd el én nem… !

És belekezdtem ötven év vigasztalan, unalmas történetét töredezett epizódokban előadni, hogyan halt ki belőlem az invenció, a kurázsi az eredetiség, ki melyik részét gyilkolta meg a lelkemnek. A metropolisok után hogyan váltam közömbössé az azonosítatlan repülő testek és az univerzum titkai iránt, a radzsa jógik csodálatos élete, a kelet misztikája iránt, hogyan vált a Matsu Picchu úti célból halvány, derengő, régi olvasmánnyá…

- Hiszel az ufókban? Kérdezte Ramóna – és valami különös izgatott remegéssel a hangjában szőtte bele a saját fonalát az én mondandómba. Én valami harmadik típusú találkozáshoz hasonlót is átéltem, s azóta pásztázom az eget augusztusban, amikor ragyognak a csillagok, és abba is biztos vagyok, hogy ha nem most, valami korábbi életemben már jártam az inkák földjén. Tudok jógázni és hiszek a reinkarnációban. Majd egyszer visszaviszlek pár száz évet, hogy te magad is átéld az időutazást. Nem kell hinni benne, csak kipróbálni. Mindent ki kell próbálni! Úgy szeretném, ha hinnél magadban. Meg tudnád ezeket festeni?

- Neked talán igen – válaszoltam.

- Gyere – húzott közelebb a fotelhoz – most állítsd föl a farkadat és basszál szét! Akarom!

A teljesség íze - Negyedik lecke

A White Horse termeiben zaj, füst és a zacskós levesekre jellemző tartósító szag terjengett. Idegesen cirkuláltam az épület körül, mert Charley egy kimustrált kempingágyon hortyogott egy ponyvás utánfutó árnyékában, rá nem számíthattam. Ha elszalasztom, eltűnik a konyha és a melléképületek közti sikátorban – gondoltam. De ezen a napon szerencsém volt, láttam leszállni a Louton-Airport feliratú autóbuszról. Ma sem tudom miért, szaladni kezdtem felé…

- Ne ide menjünk, utálom ezt a helyet, javasolj valamit –mondtam lihegve a futástól.

- Menjünk hozzád!

Ramóna Ray a lakásomra…? Úgy kezdett kalapálni a szívem, hogy Charley is fordult egyet a vackán.

- Akkor be kell vásároljunk, mert nincs otthon semmi.

Ramóna szerény volt, minden luxus élelmiszer megvásárlása ellen tiltakozott, csak valami hülyenevű italhoz ragaszkodott. A pénztár előtti várakozás közben belekapaszkodott a karomba, világító sárga szemét megvillantotta, és fülembe súgta:

- Kívánlak!

Az útvonalra sem emlékszem, és arra sem hogyan jutottunk be a lakásba, csak a barack színű fürdőköpenyre, amit magára terített, mikor csöpögő hajjal kijött a fürdőszobából. Gyönyörű volt. A széles frottír övet épp úgy kötötte meg, mint az előcsarnok sztárfotóján.

- Ne legyenek gátlásaid – kezdte, valami olyan bársonyos szeretettel a hangjában, hogy ruhástól mellé vackoltam, és gyermekded tekintettel csüggtem a szaván – nyílj ki nyugodtan, ne tartogass titkokat, én is elmondok neked mindent magamról. Van bennem valami ősi mazochizmus. Szeretek megszenvedni a gyönyörért. Ha akarsz, lekötözhetsz, de nem egy ruhaszárító kötéllel, hanem halványlila, vagy aranysárga selyemsállal. A kiszolgáltatott helyzet felizgat. Ha van egy szép gyöngyház nyelű szamuráj kardod, nekiszegezheted a mellbimbómnak. Kapcsolj be valami kellemes lassú zenét, és gyújts meg néhány mécsest, ha érzed hogy közelítek a tetőponthoz csorgasd a forró viaszt a hasamra. Huszonnégy órás orgazmusra vágyom. Kényeztess a farkaddal, az ujjaiddal, az ajkaddal, nyalj, harapj és közbe beszélj! Meséld el a puncim látványát és mondd, hogy mit kívánsz tenni vele, becézd, szidd, vagy amit szeretnél! Légy trágár, de úgy fűzd a szavakat, hogy ne sértsenek. Legyél erős és kemény, de ne akard az öklödet belém erőltetni. Mindent megbeszélhetünk, a tiéd vagyok és nem is akarlak elhagyni. Nincsenek tabuk és szégyellnivalók köztünk. Szeretem az illatodat, a hajad bársonyát. Vedd le a zoknidat és zuhanyozz le…

A teljesség íze - Harmadik lecke

A White Horse előtt hatalmas parkoló volt, de mocskos műanyag szalagokkal egy rész le volt kerítve ezt őrizte Charley a hajléktalan önkéntes parkoló őr. Általában gumi részeg volt, érthetetlen dialógusban beszélt, a zöngétlen hangzókat egyszerűen nem használta. Adtam neki egy fényképet Ramónáról, egy üveg nem túl drága bort, és a lelkére kötöttem, ha meglátja, füttyentsen.

Oly sokszor hiúsult meg a randevú értelmetlen félreértések miatt, hogy biztosra akartam menni.

Charley füttyentett és pár perc múlva a bordó terítős asztalka mellett ültünk, s mindkét kezemmel szorítottam R.R. kezét.

- Különös érzés fogni a kezedet, – suttogtam Humphrey Bogartos elérzékenyüléssel - mintha valami láthatatlan közeg áramlana az ujjaidból, s ha elveszed olyan, mintha a szomjazótól vonnád el a poharat.

Megváltozott a tekintete, elmosolyodott és ö is megszorította az én kezemet

- Ennyire érezni? Ez a pránanadi.

- Tudom mi a prána, Yesudian jóga könyvéből, de mi a nadi?

- Csatorna, folyam, ér. A mindent átható prána – életenergia - folytonos, állandó, meg nem szűnő mozgásban, rezgésben, áramlásban van. Aki képes rá tud a segítségével gyógyítani. Persze tanulni kell ezt is elszántan és kitartóan. Én csak néhány éve kezdtem, a kezdők nincsenek minden gyógyító eszköz birtokában és nem is kísérletezhetnek a saját szakállukra. A beavatottak már élhetnek e furcsa képességükkel, érzik a negatív és a pozitív kisugárzást.

- És most mit érzel – próbáltam a kettőnk közti kapcsolatra terelni a szót.

- Nem mondom meg. Majd egyszer, ha Isten is úgy akarja…

- Mire gondolsz?

- Nem akarok erről beszélni, giccses és a valóságtól messze eső gondolatok ezek.

- Szóval nem avatsz be a titkaidba?

- Még ha akarnám, se tehetném… a pránanadiban sok minden titkos.

A Tantra jógások szexuális rítusaira gondoltam és egész összerezzentem. Élénk, sárga szemében annyi tűz és elfojtott vágy égett, hogy bőséges anyagot adott a fantázia száguldásához. Nagyon jó volt megérinteni minden jógás, vagy reikis varázslat nélkül is.

A parkoló mögötti sétányon egyszerre fordultunk egymás felé, mintha valami próbateremben begyakoroltuk volna. Belemartam a dús hajába és hosszan megcsókoltam. Olyan íze volt a csókjának, mint egy frissen fürösztött csecsemő köldökének.

- Ezt már elképzeltem egyszer… a kád szélére támaszkodok, beletépsz a hajamba és hátulról belém hatolsz keményen… - súgta.

A teljesség íze - Második lecke

Órák óta ültem a The White Horse nevű gyorsétteremben, már nem tudtam mit fogyasztani. Folyton az ajtót lestem, mert volt egy olyan érzésem, hogyha nem lépek oda hozzá, nem fog keresni. Ramona Rey … miért nem ismertem azonnal fel, mikor ott állt a képétől pár lépésre? A színpadi smink és a civil arc… Idegesített a konyhába vezető lengőajtó gyakori vuppanása és a szakácsok idétlen röhécselése. Aztán egyszer csak előttem állt és a legnagyobb természetességgel tegezni kezdett:

- Ne haragudj, később végeztünk

- Á… e… ne…szóra sem érdemes – dadogtam – mit kérhetek?

- Egy nem hűtött gyümölcslevet.

Halk, szinte gátlásos szemérmességgel kezdett beszélni a szívószállal kavargatván az italt.

- Régen figyellek, szeretsz nálunk nézelődni. Persze nem sejted, hogy a foncsoros üvegajtó mögött mindig ott toporog néhány táncos lány. Kukkolják a jegyért sorban állókat. Egyszer majdnem leszólítottalak. Kicsit hasonlítasz az apámra. Nagyon hiányzik az apám. Én nem ez vagyok, imádom az erdőt és a szabadságot, a nagy távolságokat, a hegyek békés szigorát, a késő délutáni hosszú árnyékokat. Az Atlasz hegységben éreztem utoljára, hogy szabad vagyok.

Az volt a benyomásom mintha egy távolba szakadt hozzátartozóm érkezett volna vissza. Ismerősnek tűnt a hanghordozása, a szófordulatai. Kotorászni kezdett a táskájában és egy selyempapír csomagocskából egy csillógó hófehér tojást varázsolt elő.

- Ezt neked hoztam. Ez is az atlaszból való, gipsz kristály. Az öltöző asztalomon állt, amíg volt öltözőm. Szeretem a hegyek ajándékait, a hólyagkövekből kiszabaduló ametiszteket, amiket még nem látott ember, a meghódíthatatlan hegycsúcsokat, a lavinák dübörgését és a viharokat. A vihar előtti fényeket is szeretem, és a sivatag kegyetlen csendjét. Elképzelem a forró homokot végigömleni a mellemen. Kicsit mazochista vagyok.

Levettem a nyakamból a furcsavésetű talizmánt, amit egy koreai barátomtól kaptam, amikor az véglegesen visszatért a hazájába és átadtam Ramona Rey-nek azzal, hogy most őrizze ő tovább, mert ez az önuralom és a feltétlen hűség jelét viseli.

Amíg beszélt kezdett kibomlani élt életem, mint egy hatalmas déjá vu zsák. Az ásványgyűjtő utazások, a kőfejtők bebarangolása a gyerekekkel, az alaszkai aranybányák meddőhányói, a Mont McKinley és a gleccserek morajlása. Újraféltem az ijesztő viharaimat és valami sosem érzett boldogsággal nyugtáztam, hogy ez a nő belőlem van. 

A teljesség íze - Első lecke

Hatvannyolc éves koromban megismerkedtem Ramóna Rey nevű, gyönyörű testű táncosnővel. Ez egy felvett művésznév, a valódi nevére már nem emlékszem. Ramóna egy londoni revüszínház tánctanára, koreográfusa, és az elhízott, kiöregedett táncosnők lelki támasza volt. Legszebb napjaiban a lokál vendégcsalogató fő száma. Színrelépése előtt a zenekar állva játszotta a „Ramóna te zsugori szívű lidérc” kezdetű dalt. Zökkenő nélkül lett a tulajdonos-impresszárió szeretője, később pedig megbízható alkalmazottja.

A hűvös előcsarnok nappal majdnem sötét volt, csak a pénztár fölött világított egy balett táncosra emlékeztető fodros szoknyájú lámpa. A ruhatárral szemben negyven év története plakátok és újságkivágások felhasználásával, mint egy pop art kollázs. Ezért tettem minden nap egy kis vargabetűt, Mimmo Rotella, Wolf Vostell, Kurt Schwitters elevenedett meg ebben a gyönyörű kavalkádban. Szerettem itt megállni, senki sem kérdezte hová megyek, csak egy bordó betűs tábla figyelmeztetett: Csend ! Próba van, tilos a bemenet. Közvetlenül a The Diamond Girls kombinés lányai mellet találtam egy nagyon attraktív civil ruhás nőt, aki nem mosolygott, hanem inkább könyörgött a tekintetével. Összekulcsolt kezéből egy morbid kis kabalababa kandikált ki, alkarjával kicsit rásegített a push up melltartó szemfényvesztő attrakciójára, vörösesbarna haja kamaszosan a szemébe lógott. Úgy tűnt, mintha ismertem volna valahonnan. Elhatároztam, hogy lefényképezem. Volt olyan érzésem, hogy tilosban járok, bár nem tiltotta a tábla a fényképezést. Összerezzentem, amikor egy halvány, de határozott női hang megszólalt a hátam mögött:

- Tetszik?

- Nagyon tetszik, de igazán a lelkére lennék kíváncsi…

Válaszoltam zavarodottan, mert nem sejtettem, hogy figyelik, amit csinálok.

- Érdekli az ilyen nők lelke – és a titokzatos színházas hölgy mutatóujjával végigszántott a táncos lányok tablóján.

- Nem, csak az övé érdekelne… nagyon érdekelne… - mondtam lihegő túlfűtöttséggel a hangomban, mert igazolni akartam, hogy nem valami rosszban sántikálok.

- Ha nagyon érdekli, holnap várjon meg a White Horse-ban próba után.

Már eltűnt a nagy üvegezett lengőajtó mögött, amikor sejteni kezdtem, hogy ki ő.

A teljesség íze - Bevezetés

Ha kicsit elnehezült a testünk és a könyvespolc magasabb régióiból már csak ritkán választunk olvasnivalót, irigylésre méltó csodának tűnik az asztronauta súlytalan lebegése. Elérhetetlen. Űrjárművel elhagyni a föld vonzáskörzetét és megtapasztalni, hogy a víz mint egy színezüst golyó levitál, csak be kell kapni és lenyelni. Nincs súlya sem a nagykabátnak, sem a mázsás testnek. Asztronauták…kiképzés…NASA…Bajkonur…Glenn, Carpenter, Tyitov, Tyereskova….Á!....ááá…..

Pedig dehogy! Csak egy kis ismeretség, baráti szívesség, (leszerelt pilóta, vagy egy portás a Légvédelmi Parancsnokságon) és egy szuperszonikus vadászrepülő pár perces gyakorló repülése közben „megéleti” velünk a súlytalanság élményét. Elég egy két perc, és ha nem is lehetünk már asztronauták, tudjuk milyen a súlytalanság íze. Csodálatos!

Mala

a szivárványszínbe jajduló
csakrák fölött kihunyt a fény.
a vigyázó szem
végérvényesen lehuny
érvénytelen
az ománi padme hum
a vásznakról a vágtató színek
leporlanak
füstölők hideg ködébe vész
egy távozó alak
minden átfolyik az álomfogó lyukán
az élet pulzusán
megáll a csend
a mount mckilnley
egész más alakba
visszamászik a levelezőlapra
s mint egy molyrágta régi párna
a fotel mögé csúszik az égi prána
meditálni próbál a semmi
belecsenni
az enyészetbe
kiszáradt mázatlan
hamis szerelempénzeket
csempészeket
serpákat
fogadni
hasztalan
Szétmálló malák
gurulnak szét a porba
egy kihűlt gitárakkordba
belefullad
a hitetlen este
érvényét vesztve
mint egy hideg akolból
száraz por hullik ki
a csillagokból

Óda egy villamosjegyhez

Lyukas kis fecni
vigyázok rád,
kilenc megálló.
Zsebem melegét
meg kell hogy szokjad.
A megafon bármit gagyoghat:
"Örs vezér tere…"
Gyere!
"Pillangó utca"
Trópusi lepkék, azúr és türkiz
csillámló szárnnyal hangtalanul
legyeznek hűs meséket.
Most ezt a kéket
tengerre váltjuk
Látod-e?
Égei-tengeri dús szigetek közt
dönget a metró.
Messziről integetünk,
hisz a csónakot űzi a bóra.
Hogyha kívánod,
Tílosz kis szigetén kikötünk még,
s bougainvillea közt heverészhetsz
nászi lugasban.
Gránátalma levével
nedvesítem puha ajkad,
s mellbimbód közepére
kagylókból teszek éket.
Kagylókból iszom
én is a drága nedűdet,
s várom, hogy mi jön össze
a dúslevű daktilusokból.
Bőrödön izgul a fény
és élvez a kvarcszemű nappal,
rőt szerelemsugarakkal
Készül a nászra az este.
Lábad imádja a nagyszerű,
sóshabú Égei-tenger,
Karcsú bokádon lüktet a szép kicsi ér.

"Batthyányi-tér…"
Most már mehetsz.

Álomsmasszer

Máról,
Holnapra sikkad
Lassan az este.
Ezt már a holnapi nap
Rezsijére virrasztom.
Nem jön az álom,
Régi meséket
Csócsálok szanaszét,
Míg foszlik a száluk.
Asszonyi furfang
Őrzi bezárva
Kibomlani kész
Álom-szüzsék
Elfekvő maradékát.
Lustul a csend,
Forgószínpadaim kerekét
Megmerevíti a rozsda.
Támad a gondfogú másnap,
Hűs kutyahúgy szag
Somfordál odakint,
Míg hetvenhét paripám van
Véznatakarmányú
Jászlak alatt
Bekötözve,
Karikával,
Lánccal,
Vas kelevézzel.
Álom nélküli csend.
Ötven hertz
Zakatol valahol,
S csillaghullató
Kék szárnyukat
Magukra csukják
Az érvénytelenné
Meztelenített
Reményfutamok.

Hajnali múzsa

Nem hálhatsz velem!

Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben,
Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak.
Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra
Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.

Illatos armeriából fonj koszorút a fejedre,
És kanyaríts legalább egy keskeny övet derekadra!
Türoszi bíbor szép köpenyem már rég neked adtam,
Ily kora hajnali órán, pont illik fenekedre.

Már nem kérhetem azt, hogy szólíts édesapádnak,
Úgyis utálom a bamba szülők eszement gügyögését,
Nőnek s hajnali múzsának egyaránt gyönyörű vagy,
S érzem előszeleit egy nagy felhőszakadásnak.

Látom, hogy kiraboltad a régi lugasból a szőlőt,
Kéjsóvár bögyörői itt kotorásznak öledben,
Szép szemeket keresel s csecserészel mind sebesebben,
És kacsokat penget mutatóujjad, pici bőgőt.

Mondd, mostál-e kezet, mielőtt a gyümölcsbe kotortál?
Tedd szépen kezedet oda fel gyönyörű koszorúdhoz,
Hadd keresem meg az ajkammal a bogyót, ami kedves,
Engedd el magadat, mer’ ilyet sohasem gyakoroltál.

Bátran tedd le a combod, bőven bírja a vállam
Hadd pukkanjon az érettebb szeme végre a számba,
S halljam a melled alatt, be- begyorsul a szív remegése!
Mámoros ím e szüret, még must zamatú a szakállam,

"Hölgyválasz" szava csillog a pajkos zöld szemeidben,
S mégy a lugasba az érett, nagy fürtű maradékért.
Szép szóval nem adod? Hát mondd, hogy mit tegyek érte!
Bármily csendes az ősz kint, hangos a vér szava itt benn.

Gránát alma levével játszod a mesteri rítust.
Tűzpiros ajkad alatt kifakadnak a nagyszerű gyöngyök,
Könnytelenül sír új örömöt le a bronzszínű arcod,
És diadalmasan állok a téren akár Palatínus.

Hajnali múzsám, látod-e, felcseperedtél!
Már csak az ősz csöregés avarát kell versbe csiszolnom.
Azt hiszem azt már téli mamuszban a kertbe megoldom.
Aphrodité zajos ünnepe vár odakint. Csak eredjél!

A Vörös domb legendája

• 1.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Aki fentről alátekint,
Halkan mondja: Jézus Krisztus.

Átellenben összecsobban
A Nagy Ág sebes vizével,
Habra hab dől hófehéren,
Fülsiketítő zenével.

A fellegvár tornya körbe
Fürge ácsoktól tolakszik,
Asszony, gyermek mind követ hord,
Mert a várúr megharagszik.

Itt a pórnak nincs nyugalma,
Tart a tűztől, tart az ártól,
De egyiktől se oly szörnyen,
Mint magától a tatártól.

Huszthy vajda szeme villog,
Lépteit úgy szaporázza.
Mi lesz, ha a tatár megjön,
Rémmesékkel magyarázza.

Batu kán a horda élén
-Menekülni már hiába -
Könnyű győzelmet remélvén
Betört Transsyilvániába.

Kürt rivallik, mén nyihordul,
Sürgölődnek a cselédek,
Hadba vonul Huszthy vajda,
Mert a tatár már temérdek.

Vonulásra kész a hadnép,
Bár a gyermek nem akarja,
Huszthy vajda felesége
Csaba úrfit vigasztalja.

Kapu zárul, kész a torlasz,
Elsáncolják az erődöt,
Ember által nem hatolhat,
Az őrség is megkettőzött.

• 2.

Száldobosnál Huszthy vajda
Négy csatlósát odainti.
Testvérének mondja őket,
Bár egyik se vér szerinti.

Ilonát, a szemem fényét,
Elviszitek az anyámhoz,
Őrzésére ott maradtok.
Hasonlítson konyhalányhoz,

Hívd cselédnek, vagy húgodnak,
Csak ne tudják, kinek vére,
Leányságát, biztonságát
Ne bízzátok szerencsére!

Csókot lehel homlokára,
Míg a had nyugatra fordult,
Nem láthatta, csak sejtette,
Édesanyja könnye csordult.

Most pediglen át Szatmárba,
Szatmárból meg át Szabolcsba,
Fegyverekkel és ruhákkal
Felmálházva, felpakolva.

A Tybiskus mocsarában
Gázolván, akár a gólya,
Találnak rá a seregre
És a vérvizű Sajóra.

Tüzes nyilak és rakéták
Repkednek a levegőbe.
Egyik ordít: Vissza! Hátra!
Másik mondja: Nem! Előre!

Templomosok, kun dzsidások
Esnek el a forgatagba,
Lánggal égő nyíl záporzik
Nyomorú magyar lovakra.

Kaffognak a kőhajítók,
Váltogatva kénesővel,
Huszti vajda vezényelne,
Hogyha bírná levegővel.

Kössétek a ló szemét be,
Át a tűzön és a hídon,
Nehogy ez a tüzes kénpor
Embert, barmot megvakítson!

Jön a tatár, mint az ördög,
Bőrsisakban, feketében,
Mindegyiknek szurokfáklya
S buzogány van a kezében.

Rácok, szlávok, hegyi mócok
Menekülnek a mocsárba,
Aki nem a vízbe fullad,
Azt lenyomja egy-egy sárga.

Huszthy vajda menekülne
Hogy ne lássák, szinte lopva,
Se csatlósa, se vitéze,
Mása sincsen, csak halottja.

Oldalából kiszakadva
Bökdösik a bordacsonkok,
Utat keres tapogatván,
Mint egy elkaszált vakondok.

• 3.

Lánggal ég még Nagyböszörmény,
Ispotály lett Hímesudvar.
Útonállóé a törvény,
Baj fenyeget minden úttal.

Mind bakondás, aki eljött
Mármarosból vagy Beregből,
Alig maradt lábon ember,
Ki megmaradt a seregből.

Jobbra-balra sírkeresztek,
Hogyha áll még, ég a várrom,
Ungon Bergen át kell jutni,
Hazamenni minden áron.

Tarpa, Uszka, Királyháza.
S araszolván fokra fokról,
Huszth vára már fölsejlik a
Nagy Szőlősi havasokból.

Veresmart egy óra járás
Annak, aki járni képes,
De most az út némasága
Fenyegetően beszédes.

Fenn a várfal mozdulatlan,
Fedélszéke porig égve,
Tudor íves ablakából
Átlátni a puszta égre.

Huszthy ott áll megkövülten,
Senki sem siet elébe,
Máskor kinn az úton várta
Számadója és cselédje.

Kérdez erre, kérdez arra,
Rémült ajkak csak rebegnek,
Heges helyét mutogatják
Égett, vágott, szúrt sebeknek.

A tatárok ami kincs volt,
Egy halomba összehordták,
Csaba úrfit és az úrnőt
Láncra verve elrabolták.

Minden asszonyt és cselédet
Felkutattak mindeközbe,
Ordibálva verték őket,
Lovaikra felkötözve.

Huszthy ott áll, pallosára
Homlokával ráborulva,
Bárki várna jajszavára,
Gégéje is elszorulna.

Suttogás és könnytelen könny
Bujdokol most minden ajkon,
Míg a várat elborítja
Részvétével künn az alkony.

• 4.

Ahol majdnem ezred éve

Éltek szorgos onogurok,
Batu kán, az irgalmatlan,
A kegyetlen lett az úr ott.

Föld színéig romboltatta
Ogúzok és gúzok házát,
Hogy a messzi Volga parton
Berendezze új szeráját.

A fogolyként érkezőnek
Fogalma sem volt, mi vár rá,
Korbáccsal és botütéssel
Alakították tatárrá.

A leánynak együtt kellett
Hálni tatár ágyasokkal,
De a fogoly fiú gyermek
Hétköznapja sem jobb sokkal.

Csaba úrfi új nevet kap:
Egyszerűen Artakinnak
Kell nevezze édesanyja,
Tűnjék a szó bármi kínnak.

Kardra, késre úgy nevelték,
Pengeéles volt a szerszám,
Volt is rajta felszakadt seb,
Begyógyultan is ezerszám.

Anyja napról napra látta
Beállni védekezésbe,
S gyermekének vérét látva
Belehalt a szenvedésbe.

Úgy maradt hát gyámolatlan
Artakin, ki Huszthy vére,
Aki ért a magyar szóból,
Se barátja, se testvére.

Csak egy öreg nagybajuszú
Csúnya tatár szolga, bármint
Botjában a véset írja,
Írástudó, s neve Bálint.

Odakünn az őrtüzeknél,
Azt mesélte minden este,
Van egy ország a Volgán túl,
Napnyugatra messze, messze.

Artakint is rábeszélte.
Nem telne egy kurta évbe,
Ha az ifjú elkísérné,
Könnyűszerrel hazaérne.

Vándorútjuk „kurta éve”
Betorkollott két tavaszba,
Tatár Bálint mezítláb volt,
Artakin szép cifra vasba.

Cifra vasja elkopott már,
Marta eső és a rozsda,
Amikor a rút öreggel
Felértek Máramarosra.

Pirkadatkor fenn a csúcson
Hunyorgott a két öreg szem.
Meglátom-e Huszth magassát,
Mire végleg megöregszem?

Ám a pára lassan oszlott,
Bálint ment a sűrű ködbe,
S köd előtte, köd utána,
Nyoma veszett mindörökre.

• 5.

Huszt várától Bereznáig
Nem nagy az út, de az erdő,
Akár fenn a havasokban,
Embervesztő nagyra megnő.

Sok az árnya, sok a vadja,
Sok titka van, sok meséje,
Egyik hiszi, más tagadja,
Mi lakik a belsejébe.

Szép Ilonka már megérett,
De az erdőt ő is féli,
Szigorúan lenn az úton
Csalámbozik, megígéri.

Megígéri Kond - a várnagy
Esküvéssel, hogy vigyázza,
Bajnak, búnak, szenvedésnek,
Épp elég Ilonka gyásza.

Esküvéssel, hogy vigyázza,
Ámde koslat nyakra-főre,
Lépten-nyomon utalást tesz…
Egy közelgő esküvőre.

Bereznától mély az erdő,
Félelmetes, és nem túlzok,
Rikoltoznak és hörögnek
Vadmacskák, medvék, hiúzok.

Ariadné fonalának
Itt leled meg földi mását,
Csak követned kell a széles
Nagy Ág hömpölygő folyását.

Artakin is így követte,
Kitartóan tartva délre,
Nehogy fenn a havasokban
Kelljen meghúzódni télre.

Isten útja, vagy véletlen,
Hogy a percben jára ottan,
Mikor szörnyű jajkiáltást
Hall a mélyből szaggatottan.

Lánysikolyra medve bődül,
Vászon posztó hasad széjjel,
Vészt jósol az erdő mélye,
Sűrű, sötét, mint az éjjel.

Törne át a málnabokron,
Ahonnan a hangot hallja,
Kardcsapással, ordítással
A vadat magára csalja.

Jön a medve át a bokron,
Másfél embert is kitéve,
Szája tátva szemfogában,
Ing darabja van kitépve.

A fiú a balkezével,
Mint a gondos jó seborvos,
Rátapint egy bordaközre,
Ami zsírt, és húst se hordoz.

Handzsárját egy gyors döféssel
Belelöki pont a szívbe,
Hogy a medve piros vére
Kispriccel hatalmas ívbe.

S megy sietve a leányhoz,
Szántva véres hordalékban,
Ki mint holt leánykökörcsin
Fekszik sápadt, elaléltan.

Tiszta vízzel fellocsolja,
Itatja bölcsős kezébül,
Ám Ilonka panaszolja,
Lába reszket, feje szédül.

Már a nap is lemenőben,
Mikor Huszt alá beérnek,
Az emberek itt is, ott is
Medvekalandról mesélnek.

•  6.

Új pártázat, szuroköntős,

Szinte fénylik fenn a várfok,
Bévül körbe gyilokjárda,
Hókagátas dupla árkok.

Dulfalváról, Száldobosról
Ércsisakban áll az őrség,
Ablak, ajtó rácskeresztes,
Sehol sincs sebezhetőség.

Huszthy vajda áll a téren,
Harci díszben várnagy, ispán,
Sorban állnak a vitézek,
Aki beteg, még az is tán.

Titkos jelre harsonások
Versenyezve vad dobokkal,
Törvényhirdetésre hívnak,
Sejti szolga, úr, hogy okkal.

Mármarosi havasbíró
Földig érő kutyabőrrel
Áll a magas dobogóra,
Balján, jobbján egy-egy őrrel:

„Máramaros, Huszt, Visk, Técső
És az öt koronaváros
Hagyta jóvá ezt a törvényt,
S holnap reggeltől hatályos:

Aki bárhol, bármi okból
Tatárforma embert talál,
Kivégzése kötelesség,
Egy ítélet él, a halál”.

A vár népe összehördül,
Kit e törvény felcsigázott,
Míg a vajda nyomatékul
Lefejez egy szalmabábot.

A kápolna ajtajából
Kigördül sok gyertya fénye,
Csaba úrfi s édesanyja
Szobra áll ott, mintha élne.

Szép Ilona két kezében
Értük lángol egy-egy mécses,
Fényes könnye gyöngykaláris,
Attól lesz az arca ékes.

• 7.

Száldobosnál száll a gólya,
Hírnöke a kikeletnek.
Kirándulni messze mennek,
Kik nyugatnak, kik keletnek.

Míg Ilonka Artakinnal
Apró szamócát szemezget,
Kond várnagyot gond emészti,
Ezzel ő nem versenyezhet.

Lábnyomukra kémeket küld:
Mit pusmognak, mit beszélnek?
Ezüst pénzzel jutalmazza,
Ha besúgnak a cselédek.

S mit tesz Isten, néha van mit
Szószátyárnak elfecsegni,
Gyakran látni Artakinnal
Ilonkát együtt csevegni.

Nem gyalázat megmutatni
Térdecskét, aprócska mellet,
S a legendás szépségpöttyöt
Jobbra fenn, a válla mellett.

S Artakin a szúrt sebek közt
Szintén mutat egy hasonlót,
Ugyanúgy a válla mellett
Három barna színű borsót.

Hangja színe ismerős volt,
Mintha csak az apja volna,
Kételkedést, kutakodást
Már semmi sem indokolna.

Lonka kérdi: Mondd, ki vagy te
Ily sudáran, ily jelekkel?
Harci virtus, vagy erőszak
Borított be sebhelyekkel?

Sanyarú sors szakított el
Réges-régen az atyámtól,
Tatár lettem, s gyalog jöttem
Egyenesen Batu kántól.

Szó se rebben, jaj se jajdul,
Titok zárul nyílt titokra.
Vér szava és véres törvény
Hogyan keljenek birokra.

• 8.

Rácok, gácsok, bunyevácok
Tőrbe annyit sose csaltak,
Mint amennyi magyar ember
Gáncsot vetni tud magyarnak.

Éjfélt kong a vár harangja,
Kond, a várnagy, mégis ébren,
„Ez a nap az utolsó nap,
Hogy a lány szívét kitépjem…

Ez a harcos ismeretlen,
Ám külsőre mégse szolga,
De ha tatár, halál fia.
Ezt a törvény parancsolja”.

Őrt állít az éjszakába
(nem azért mert jő az ellen),
Arany tallér lesz a bére,
Artakinra kell figyeljen.

Bántódása úgysem eshet,
Tatárt ölni kötelesség,
„Jól vigyázz, hogy el ne vétsed,
Itt a juss előre, tessék! ”

Odalentről kürt rivallik,
Huszthy vajda érkezőben,
Vérmes, vad vizslák csaholnak
A visszhangban elveszően.

Lajtorjás hosszúszekéren
Máramaros minden vadja,
Nincsen olyan jégverem se,
Mi a nagyját befogadja.

Pirkadatra már felérnek,
Vérbe fürdik fenn a hajnal,
Csaba úrfi szemfedője
Küzd a csapzott szélviharral.

Fáklya lángja leskelődik,
Itt is, ott is felzokognak,
Huszthy vajda vak törvényét,
Nevezik meg bűnös oknak.

Szép Ilonka körbe táncol,
Lett légyen a gyásza mégoly,
Szemeiben már piroslik
Irgalmatlan, szörnyű téboly.

• 9.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Rosszallása zúg az éjben,
Óh, Mária benedictus.

Bár a hajnal kukorékol,
S a szélkakas megcsikordul,
Mégsem akar megvirradni,
Sötét felhők járnak zordul.

Fenn a várban kaput nyitnak
Megszeppenve a cselédek,
Huszthy vajda pillantási
Tőrdöfésekkel felérnek.

Ott a gyermek kiterítve,
Mongol kopja rajta jelnek,
Vállán ott a Huszthy-billog,
Mégsem kaphatott kegyelmet.

„Atyaisten, ott az égben
Nem volt elég vér e tájon,
Hogy e drága gyermekemnek
Vérét ontani muszájjon?

Lássuk akkor, hogy megy együtt,
Vér a vérrel folyjon egybe,
Ifjú vére az öreggel
A Nagy-ágba mint megyen le! ”

Hosszú kése vadra fenve
Gyorsan fordul meg kezében,
Pillantás alatt vörös lesz,
Ami fém volt, ami ében.

Huszthy vára már elomlott,
Térdre hulltak fenn a tornyok,
Néha napján napnyugatkor
Mégis vannak furcsa dolgok.

Valóság-e, vagy legenda?
Szájról szájra úgy öröklik,
Hogy a domb Ilonka napján
Éjféltájban felvöröslik.

V É G E

Szaturnália

Hallod?

Bussina szól, és bőr dobokon veri száz gladiátor a ritmust,
Táncol, viháncol a vasszemű láncától szabadult buja népség.
Most a bolondok császárát koronázzák, mint benedictust,
Míg condráik alatt már ágaskodva zihál a keménység.



Érzed?
Sűrű nehéz bor, s bugenvilea illata összeverekszik.
Afrodité vad balzsama küzd meg a jó szagú rőzse meleggel,
Sok szerelemre megérett lánynak ez újszerű éjszaka tetszik.
Hangos a vér szava, lüktet a száj és sejtheted, úgyse menekszel.



Látod?
Mennyi babér és szőlőlevél fedi el a sok isteni testet,
Próbálj ettől a gúzsba kötött érzéstől megszabadulni!
Íme, a nagyszerű rabszolgák hada kínál mámoros estet,
Isteni kebled halma fölé fog égi poéták szép szava hullni.



Sejted?
Éjszaka elfogy a bor, és oszlik a kába fejekből a mámor,
Cefreszagú pocsolyákban döglik a kékfejű, zöldszemű légy,
Íjait és tegezét elvesztve csatangol a másnapos Ámor,
Engemet éltet e pár sor, csak te a múzsa, szép szemű s nőnemű légy!

Most

… hát akkor most!

törjük fel a csend tartalék burkát
akkor is ha véres cserepek hullnak…

fázol?

halálos tenyeremben
kalácsot és kandallós békességet hoztam
szerelmed mákszemnyi ígéretéért

pillants le rá!
íriszedbe akkor is belelátom
megkövült szerelmeid olvasztó égetését

akard!

és én ezerszer akarom vissza
alig hallható gyorsuló lélegzésedet
és elkezdek kötődni hozzád.
tekintetedből építkezek
nem hullámzó melleid halmát kívánom.

moccanjon a teremteni akarás dobbanása
jöttödre holt tárgyak kezdjenek újra élni
kezdd el a lelkemet kicserélni
rajongó
huncut
kölkös kamasszá!

aztán egy halvány butuska csókot
odanyomok a füled mögé
s elindulok válladon lefelé
vénád szívószálán elidőzve
nyelvem hegyével
mint az óriás műlesiklás
lesiklok a csuklódig
szeretőzve.

légy az enyém…

nem
ez nem fontos!
tartozz hozzám vállalj föl engem
hogy az égig lángoljon szerelmem
s mosolyoddal induljon a nap
mint a hatalmas költő szerelmét:
akard kívánd
hogy látva lássanak!

Legyen szerelmed visszavonhatatlan,
s mikor két sós bővizű patakban
csurog a két melled közé a könnyed,
engedd, hogy a cseppeket elkísérjem!
ne fürödj meg!
annyit csak meg kell érjen,
hogy amikor a köldöködre érnek
beszívjak mindent
amit belőled érzek.
azt akarom bátor szerelmi joggal,
játszhassak bővérű klitoriszoddal
kemény játékkal
mint a jég verése
szemed tüzében lássam
hogy kevés-e

akard szavakkal
sikoltva suttogással,
keményre vert farkammal
akard akármi mással

csak a szerelmet
ne engedd kihunyni
betakarlak
hagylak aludni
kisimítom a hajat a szemedből
s eloltom a villanyt
szeretetből