Ayna hajója

Látod-e, díszben a város, az ünnepi Szantinikétán

Jó szagú krétafehér köpenyekbe tolong a sok ember,
Válogatott kavicsokkal van kidíszítve a sétány,
Várakozó szemük arra tekint, ahol kéklik a tenger.

Sok kicsi kölykét ott szabadítja ki végleg a Gangesz
Tajtékos habosan fut a vízre a nagyszerű Bengál.
Fölkel a tengeri szél – jaj, dobban a szív, ha vihar lesz!
Majd meglódul a nép és mind a folyó fele tendál.

Isteni kézzel megformált fahajót vár jönni a bámész
Tűzből megkalapált gyönyörű aranyos veretekkel,
Azt mondják, hunyorogva vakul bele mind, aki ránéz,
Hátrébb harci hajók is díszsisakos seregekkel.

Hallod-e, kürt szava szól és vad dobokon kel a ritmus,
Aztán kíméletlenül áll fel a hercegi kordon.
Jön kocsi számra virág, és tombol a dús hedonizmus,
Marcona horda ügyel, nehogy itt valaki kiugorjon.

És a folyó közepén most feltűnik Ayna hajója:
Sasszemű, kosfejű sárkány óvja az orrsudarában,
Hírét százszorosan felülírja varázsa, valója,
Könnyű tengeri szellő, ebben a trópusi nyárban.

Szép mosolyától a földre lehullani készül a kókusz,
S elszabadulnak a furcsa remények a kék szigetekről.
Délköreit derekáról a földre levágja a glóbusz,
S halk szavú, új szerelemdal száll a narancsligetekből.

Látod-e, tombol, csápol a nép, s a szívére ölelné,
Koldul az arcáról lesugárzó hő szeretetből,
Nyomja a kordont, legszívesebben a trónra emelné,
Nem számít mi a sorsa, vagy ha a rend maga megdől.

Ayna sugárzik, holdsarló szeme csillog a könnytől.
Látszik bátran ölelne, de mégis a könnye kicsordul.
Hallod? Vége a bálnak a harsona szól odaföntről.
S Ayna hajója a tengeri szél fele újra lefordul.

Kissüket

Ha leütnek hátulról, mint a barmot,

Vagy fölgyújtják fejem fölött a farmot,
Ha görbe késsel a húsomba tépnek,
Vagy részegen az ujjaimra lépnek,
Vagy kedvesemet kurválkodni látom,
És új stricije a legjobb barátom.
Ha egy petákom sem marad kajára,
És összement a farkam harmadára,
Kínálgathatják a lopott kincsüket,
Biztosan velem marad a Kissüket.

Ha elmaradnak lassan a barátok,
Mert úgy tűnik, van rajtam holmi átok,
S jelenlétemnek nincs már semmi haszna,
Petrencés rúddal kerget el a gazda,
A nevemet a listáikról kihúzzák,
S amit írtam, a papírért bezúzzák,
Véradáskor gyanúsan kék a vérem,
És utánam köp a saját testvérem,
S a feslett nők is eldugják mellüket
Biztosan velem marad a Kissüket.

Valószínű, hogy lassan eltemetnek,
S emlékem úgy marad fönn, mint eretnek,
Ki megrögzötten csak szél ellen pisál,
S a megalázó, rossz üzletből kiszáll,
Ha végleg fölkopott szakállas állam
(és koptat - pluszba - rajta még az állam),
És a kihűlt tűz kormain merengek,
S lófaszt intek az immunrendszeremnek,
S a hullámból is kívánják részüket,
Biztos velem marad a Kissüket.

Szökőév

A kocsmákban szép lassan fizetnek,

Arany hídját a nap visszahúzta,
Mély odvában kushad a languszta,
Szárnya kél a borzongó szeleknek.

Nemsokára támad a sötét.
Moszat poshad a lábad nyomán,
S a virágzó bugainvilleán
Keresztes pók rója vak körét.

Vállkendőd is sós halszagot vett át,
Szíveddel együtt lüktet már a víz,
Belelépsz, a hullám visszavisz,
S kagylóhéjjal csörget kasztanyettát.

Nézz a tenger túlsó oldalára!
Éles pengével szánt a pirkadat,
S a tollvonásnyi fényesség alatt
Hajó hasít a hűs hajnal dalára.

Mire a rakpart megtelik zenével,
S káromkodva kinyitnak a boltok
Beindulnak a másnapos koboldok,
Kifutunk a Dél azúr szelével.