Szökőév

A kocsmákban szép lassan fizetnek,

Arany hídját a nap visszahúzta,
Mély odvában kushad a languszta,
Szárnya kél a borzongó szeleknek.

Nemsokára támad a sötét.
Moszat poshad a lábad nyomán,
S a virágzó bugainvilleán
Keresztes pók rója vak körét.

Vállkendőd is sós halszagot vett át,
Szíveddel együtt lüktet már a víz,
Belelépsz, a hullám visszavisz,
S kagylóhéjjal csörget kasztanyettát.

Nézz a tenger túlsó oldalára!
Éles pengével szánt a pirkadat,
S a tollvonásnyi fényesség alatt
Hajó hasít a hűs hajnal dalára.

Mire a rakpart megtelik zenével,
S káromkodva kinyitnak a boltok
Beindulnak a másnapos koboldok,
Kifutunk a Dél azúr szelével.

Félálom

Hallod?

Megszólalnak a némakacsák,
S imádkoznak a borjak
A jászlak előtt,
Indul a nádas,
Elvonulóban rád hederít,
S int:
Indulj már te is el keletebbre!

Látod?
Hány csoda font át!
Sokszor akartam
A ház tetejéről
Messzire szállni,
Bádogpárkányok
Pereméről
Megkritizálni
Az unt vacsorákat.

Antennák és
Szélkakasok közt
Most egyedül nekem
Éled a dallam.
Függönyöket visz a szél,
Szólongatja a gerle a párját,
Csőrével vakol épp fel,
Valami könnyed,
Vízfestményszerű
Semmiséget.

Holdomiglan

Egyenesítem már a Holdat,

Emeljen fel engem, a holtat,
Lassan az élet kilakoltat.

Teliholdkor meglátogatlak
Ott, a paplak
És a temető között.
Gyöngyökbe öltözött
Fényangyal leszek.
Teszek
Hajadba fényvirágot,
Fél világot
Zálogba téve.
Öt-hat éve
Csak erre várok,
Ahol kökörcsint hajt az árok
Holdsugárból ostort csinálok.

Pegazusokat zabolázok
S ahol ázok,
Tükörképedbe lép a tócsa.
Bizony azóta
Tenger lett, szirének birodalma,
Ahol a sírás irodalma
Lehúz a mélybe,
Szenvedélybe,
Éjbe.
S nem a személybe,
Égi másába botlok tétován
Szép, sovány
Vagy telt, rubensi volt?
Egy tudja tán,
A Hold.

Szaturnália

Hallod?
Bussina szól, és bőr dobokon veri száz gladiátor a ritmust,
Táncol, viháncol a vasszemű láncától szabadult buja népség.
Most a bolondok császárát koronázzák mint benedictust,
Míg condráik alatt már ágaskodva zihál a keménység.

Érzed?
Sűrű nehéz bor, s bugenvilea illata összeverekszik.
Afrodité vad balzsama küzd meg a jó szagú rőzse meleggel,
Sok szerelemre megérett lánynak ez újszerű éjszaka tetszik.
Hangos a vér szava, lüktet a száj és sejtheted, úgyse menekszel.

Látod?
Mennyi babér és szőlőlevél fedi el a sok isteni testet,
Próbálj ettől a gúzsba kötött érzéstől megszabadulni!
Íme, a nagyszerű rabszolgák hada kínál mámoros estet,
Isteni kebled halma fölé fog égi poéták szép szava hullni.

Sejted?
Éjszaka elfogy a bor és oszlik a kába fejekből a mámor,
Cefreszagú pocsolyákban döglik a kékfejű, zöldszemű légy,
Íjait és tegezét elvesztve csatangol a másnapos Ámor,
Engemet éltet e pár sor, csak te a múzsa, szép szemű s nőnemű légy!

Vízó-orgazmus

Hallod?
Pulzál a végtelen.
Valami félig matt csempébe belelátom,
amit kihagytam,
ami fel sem merült, mint eshetőség:
Szamothrakéi Niké szerelme.
Fejetlenül, de rettentő szárnyalóan.
(Ki sorsjegyért sosem áll sorba,
azt a sors végérvényesen kihúzza)
A csodák és varázslatok korát is meg kell nyitni,
mert csak lelketlenek és hitetlenek
forrasztottak rá ólmos zárjegyet.
Érzed?
Pulzál a végtelen.
A fényévek már szép lassan rövidülnek!
Közeledik, s ne mondd, hogy el nem éred!
A spektrumot csak úgy látjuk fehérnek,
ha szédülésig pörög őrjöngő röpte.
Csak nyitni kell, s a rögtől elszakadni!
A szárnyalás biztos több mint a semmi,
a nincs-úton is lehet előre menni!.
Az anyag, ha átfordult erőbe,
fényspermiumot lő a levegőbe.
Megáll a csend,
pulzál a végtelen,
vétkezel,
s én benned létezem.

Lux

Mennyi fény!
Tapintható a selyme.
Mozdulatlan, és mégis üzenne.
Bársony lángok apró végtelenje,
Mindent fehérre könnyez,
Karácsonyos, ánizsos furcsa könny ez.
Üveghéjú gömbhullámokon halk szűz dallamok
Elhalkulnak, s máshonnan újra kelnek.
Árnyéktalan fényfürtök énekelnek.
Kifelé nem taszít semmi,
Közelebb, előbbre menni!
Forog a tér, vagy tükrök boltozódnak?
Elfolyt a terhe, áttetsző lett a holnap.
Voltam már itt, vagy anyám mesélte?
Álmodom magam bele egy régi képbe.
Ez egy karácsony, vagy mind összetéve?
Angyalhajon átbukó figyelmes tekintet:
Egy ismerős tekintetével intett.
Megállok itt, hogy halljam szívverésem,
Visszafog legendás nem-merésem?
Meleg a fény és fogható a köd
Várnak, hívnak ott a köd mögött!
Anyu! Szólj már, mi ez itt, mi van?

Hát… meghaltál édes kisfiam.