Disputa Quintus Horatius Flaccussal

"Pictoribus atque poetis

quidlibet audendi semper fuit aequa potestas."
Scimus, et hanc ueniam petimusque damusque uicissim,
sed non ut placidis coeant immitia, non ut
serpentes auibus geminentur, tigribus agni.

Látod-e csípem a vájt fülű, nagyszerű sűrű dumádat!
Mégis a nyelvem alatt hadonászik az egyszerű kérdés:
Volt e manapság úgy igazából mély kajagondod?
Mondd, ha a pénzváltónak kell a sakálfejű bárány,
Álszent, nyafka pofával basszam-e vissza a pénzét?
Mert aki érti a módját, s érti e hexametert is,
Csóró nincstelen ember, s lámpájában olaj sincs!
És aki tíruszi bíbort hord a zakója fölött,
Ismer-e bármilyen isteni régi arányt, avagy ízlést?
Nagyszerűségre törünk? (Ím, tőled e kurta cinizmus)
Hol van a nagyszerűség, és hol van a bőrből az ember?

Sumite materiam uestris, qui scribitis, aequam
uiribus et uersate diu quid ferre recusent,
quid ualeant umeri.

Hallod-e! Válassz nékem egy egyszerű, célszerű címet,
Úgy megverselem én, hogy semmi sem áll az utamba,
De fejbe ne verjenek Isten malmai félúton engem,
S császár tigrisei se zabálják széjjel a seggem!
Ócska komédia ez, se szabálya, se vérbeli rendje.
Quintus, e vasnyelű szerszám versbe reszelve se kell már,
Műved tájidegen lesz sűrű daktilusokkal,
Hozz csak a földbe beásott hűs cserepű boraidból,
Jól bebaszunk odalenn, és hagyjuk a francba a verset!