Ayna hajója

Látod-e, díszben a város, az ünnepi Szantinikétán

Jó szagú krétafehér köpenyekbe tolong a sok ember,
Válogatott kavicsokkal van kidíszítve a sétány,
Várakozó szemük arra tekint, ahol kéklik a tenger.

Sok kicsi kölykét ott szabadítja ki végleg a Gangesz
Tajtékos habosan fut a vízre a nagyszerű Bengál.
Fölkel a tengeri szél – jaj, dobban a szív, ha vihar lesz!
Majd meglódul a nép és mind a folyó fele tendál.

Isteni kézzel megformált fahajót vár jönni a bámész
Tűzből megkalapált gyönyörű aranyos veretekkel,
Azt mondják, hunyorogva vakul bele mind, aki ránéz,
Hátrébb harci hajók is díszsisakos seregekkel.

Hallod-e, kürt szava szól és vad dobokon kel a ritmus,
Aztán kíméletlenül áll fel a hercegi kordon.
Jön kocsi számra virág, és tombol a dús hedonizmus,
Marcona horda ügyel, nehogy itt valaki kiugorjon.

És a folyó közepén most feltűnik Ayna hajója:
Sasszemű, kosfejű sárkány óvja az orrsudarában,
Hírét százszorosan felülírja varázsa, valója,
Könnyű tengeri szellő, ebben a trópusi nyárban.

Szép mosolyától a földre lehullani készül a kókusz,
S elszabadulnak a furcsa remények a kék szigetekről.
Délköreit derekáról a földre levágja a glóbusz,
S halk szavú, új szerelemdal száll a narancsligetekből.

Látod-e, tombol, csápol a nép, s a szívére ölelné,
Koldul az arcáról lesugárzó hő szeretetből,
Nyomja a kordont, legszívesebben a trónra emelné,
Nem számít mi a sorsa, vagy ha a rend maga megdől.

Ayna sugárzik, holdsarló szeme csillog a könnytől.
Látszik bátran ölelne, de mégis a könnye kicsordul.
Hallod? Vége a bálnak a harsona szól odaföntről.
S Ayna hajója a tengeri szél fele újra lefordul.