A teljesség íze - Negyedik lecke

A White Horse termeiben zaj, füst és a zacskós levesekre jellemző tartósító szag terjengett. Idegesen cirkuláltam az épület körül, mert Charley egy kimustrált kempingágyon hortyogott egy ponyvás utánfutó árnyékában, rá nem számíthattam. Ha elszalasztom, eltűnik a konyha és a melléképületek közti sikátorban – gondoltam. De ezen a napon szerencsém volt, láttam leszállni a Louton-Airport feliratú autóbuszról. Ma sem tudom miért, szaladni kezdtem felé…

- Ne ide menjünk, utálom ezt a helyet, javasolj valamit –mondtam lihegve a futástól.

- Menjünk hozzád!

Ramóna Ray a lakásomra…? Úgy kezdett kalapálni a szívem, hogy Charley is fordult egyet a vackán.

- Akkor be kell vásároljunk, mert nincs otthon semmi.

Ramóna szerény volt, minden luxus élelmiszer megvásárlása ellen tiltakozott, csak valami hülyenevű italhoz ragaszkodott. A pénztár előtti várakozás közben belekapaszkodott a karomba, világító sárga szemét megvillantotta, és fülembe súgta:

- Kívánlak!

Az útvonalra sem emlékszem, és arra sem hogyan jutottunk be a lakásba, csak a barack színű fürdőköpenyre, amit magára terített, mikor csöpögő hajjal kijött a fürdőszobából. Gyönyörű volt. A széles frottír övet épp úgy kötötte meg, mint az előcsarnok sztárfotóján.

- Ne legyenek gátlásaid – kezdte, valami olyan bársonyos szeretettel a hangjában, hogy ruhástól mellé vackoltam, és gyermekded tekintettel csüggtem a szaván – nyílj ki nyugodtan, ne tartogass titkokat, én is elmondok neked mindent magamról. Van bennem valami ősi mazochizmus. Szeretek megszenvedni a gyönyörért. Ha akarsz, lekötözhetsz, de nem egy ruhaszárító kötéllel, hanem halványlila, vagy aranysárga selyemsállal. A kiszolgáltatott helyzet felizgat. Ha van egy szép gyöngyház nyelű szamuráj kardod, nekiszegezheted a mellbimbómnak. Kapcsolj be valami kellemes lassú zenét, és gyújts meg néhány mécsest, ha érzed hogy közelítek a tetőponthoz csorgasd a forró viaszt a hasamra. Huszonnégy órás orgazmusra vágyom. Kényeztess a farkaddal, az ujjaiddal, az ajkaddal, nyalj, harapj és közbe beszélj! Meséld el a puncim látványát és mondd, hogy mit kívánsz tenni vele, becézd, szidd, vagy amit szeretnél! Légy trágár, de úgy fűzd a szavakat, hogy ne sértsenek. Legyél erős és kemény, de ne akard az öklödet belém erőltetni. Mindent megbeszélhetünk, a tiéd vagyok és nem is akarlak elhagyni. Nincsenek tabuk és szégyellnivalók köztünk. Szeretem az illatodat, a hajad bársonyát. Vedd le a zoknidat és zuhanyozz le…

A teljesség íze - Harmadik lecke

A White Horse előtt hatalmas parkoló volt, de mocskos műanyag szalagokkal egy rész le volt kerítve ezt őrizte Charley a hajléktalan önkéntes parkoló őr. Általában gumi részeg volt, érthetetlen dialógusban beszélt, a zöngétlen hangzókat egyszerűen nem használta. Adtam neki egy fényképet Ramónáról, egy üveg nem túl drága bort, és a lelkére kötöttem, ha meglátja, füttyentsen.

Oly sokszor hiúsult meg a randevú értelmetlen félreértések miatt, hogy biztosra akartam menni.

Charley füttyentett és pár perc múlva a bordó terítős asztalka mellett ültünk, s mindkét kezemmel szorítottam R.R. kezét.

- Különös érzés fogni a kezedet, – suttogtam Humphrey Bogartos elérzékenyüléssel - mintha valami láthatatlan közeg áramlana az ujjaidból, s ha elveszed olyan, mintha a szomjazótól vonnád el a poharat.

Megváltozott a tekintete, elmosolyodott és ö is megszorította az én kezemet

- Ennyire érezni? Ez a pránanadi.

- Tudom mi a prána, Yesudian jóga könyvéből, de mi a nadi?

- Csatorna, folyam, ér. A mindent átható prána – életenergia - folytonos, állandó, meg nem szűnő mozgásban, rezgésben, áramlásban van. Aki képes rá tud a segítségével gyógyítani. Persze tanulni kell ezt is elszántan és kitartóan. Én csak néhány éve kezdtem, a kezdők nincsenek minden gyógyító eszköz birtokában és nem is kísérletezhetnek a saját szakállukra. A beavatottak már élhetnek e furcsa képességükkel, érzik a negatív és a pozitív kisugárzást.

- És most mit érzel – próbáltam a kettőnk közti kapcsolatra terelni a szót.

- Nem mondom meg. Majd egyszer, ha Isten is úgy akarja…

- Mire gondolsz?

- Nem akarok erről beszélni, giccses és a valóságtól messze eső gondolatok ezek.

- Szóval nem avatsz be a titkaidba?

- Még ha akarnám, se tehetném… a pránanadiban sok minden titkos.

A Tantra jógások szexuális rítusaira gondoltam és egész összerezzentem. Élénk, sárga szemében annyi tűz és elfojtott vágy égett, hogy bőséges anyagot adott a fantázia száguldásához. Nagyon jó volt megérinteni minden jógás, vagy reikis varázslat nélkül is.

A parkoló mögötti sétányon egyszerre fordultunk egymás felé, mintha valami próbateremben begyakoroltuk volna. Belemartam a dús hajába és hosszan megcsókoltam. Olyan íze volt a csókjának, mint egy frissen fürösztött csecsemő köldökének.

- Ezt már elképzeltem egyszer… a kád szélére támaszkodok, beletépsz a hajamba és hátulról belém hatolsz keményen… - súgta.

A teljesség íze - Második lecke

Órák óta ültem a The White Horse nevű gyorsétteremben, már nem tudtam mit fogyasztani. Folyton az ajtót lestem, mert volt egy olyan érzésem, hogyha nem lépek oda hozzá, nem fog keresni. Ramona Rey … miért nem ismertem azonnal fel, mikor ott állt a képétől pár lépésre? A színpadi smink és a civil arc… Idegesített a konyhába vezető lengőajtó gyakori vuppanása és a szakácsok idétlen röhécselése. Aztán egyszer csak előttem állt és a legnagyobb természetességgel tegezni kezdett:

- Ne haragudj, később végeztünk

- Á… e… ne…szóra sem érdemes – dadogtam – mit kérhetek?

- Egy nem hűtött gyümölcslevet.

Halk, szinte gátlásos szemérmességgel kezdett beszélni a szívószállal kavargatván az italt.

- Régen figyellek, szeretsz nálunk nézelődni. Persze nem sejted, hogy a foncsoros üvegajtó mögött mindig ott toporog néhány táncos lány. Kukkolják a jegyért sorban állókat. Egyszer majdnem leszólítottalak. Kicsit hasonlítasz az apámra. Nagyon hiányzik az apám. Én nem ez vagyok, imádom az erdőt és a szabadságot, a nagy távolságokat, a hegyek békés szigorát, a késő délutáni hosszú árnyékokat. Az Atlasz hegységben éreztem utoljára, hogy szabad vagyok.

Az volt a benyomásom mintha egy távolba szakadt hozzátartozóm érkezett volna vissza. Ismerősnek tűnt a hanghordozása, a szófordulatai. Kotorászni kezdett a táskájában és egy selyempapír csomagocskából egy csillógó hófehér tojást varázsolt elő.

- Ezt neked hoztam. Ez is az atlaszból való, gipsz kristály. Az öltöző asztalomon állt, amíg volt öltözőm. Szeretem a hegyek ajándékait, a hólyagkövekből kiszabaduló ametiszteket, amiket még nem látott ember, a meghódíthatatlan hegycsúcsokat, a lavinák dübörgését és a viharokat. A vihar előtti fényeket is szeretem, és a sivatag kegyetlen csendjét. Elképzelem a forró homokot végigömleni a mellemen. Kicsit mazochista vagyok.

Levettem a nyakamból a furcsavésetű talizmánt, amit egy koreai barátomtól kaptam, amikor az véglegesen visszatért a hazájába és átadtam Ramona Rey-nek azzal, hogy most őrizze ő tovább, mert ez az önuralom és a feltétlen hűség jelét viseli.

Amíg beszélt kezdett kibomlani élt életem, mint egy hatalmas déjá vu zsák. Az ásványgyűjtő utazások, a kőfejtők bebarangolása a gyerekekkel, az alaszkai aranybányák meddőhányói, a Mont McKinley és a gleccserek morajlása. Újraféltem az ijesztő viharaimat és valami sosem érzett boldogsággal nyugtáztam, hogy ez a nő belőlem van. 

A teljesség íze - Első lecke

Hatvannyolc éves koromban megismerkedtem Ramóna Rey nevű, gyönyörű testű táncosnővel. Ez egy felvett művésznév, a valódi nevére már nem emlékszem. Ramóna egy londoni revüszínház tánctanára, koreográfusa, és az elhízott, kiöregedett táncosnők lelki támasza volt. Legszebb napjaiban a lokál vendégcsalogató fő száma. Színrelépése előtt a zenekar állva játszotta a „Ramóna te zsugori szívű lidérc” kezdetű dalt. Zökkenő nélkül lett a tulajdonos-impresszárió szeretője, később pedig megbízható alkalmazottja.

A hűvös előcsarnok nappal majdnem sötét volt, csak a pénztár fölött világított egy balett táncosra emlékeztető fodros szoknyájú lámpa. A ruhatárral szemben negyven év története plakátok és újságkivágások felhasználásával, mint egy pop art kollázs. Ezért tettem minden nap egy kis vargabetűt, Mimmo Rotella, Wolf Vostell, Kurt Schwitters elevenedett meg ebben a gyönyörű kavalkádban. Szerettem itt megállni, senki sem kérdezte hová megyek, csak egy bordó betűs tábla figyelmeztetett: Csend ! Próba van, tilos a bemenet. Közvetlenül a The Diamond Girls kombinés lányai mellet találtam egy nagyon attraktív civil ruhás nőt, aki nem mosolygott, hanem inkább könyörgött a tekintetével. Összekulcsolt kezéből egy morbid kis kabalababa kandikált ki, alkarjával kicsit rásegített a push up melltartó szemfényvesztő attrakciójára, vörösesbarna haja kamaszosan a szemébe lógott. Úgy tűnt, mintha ismertem volna valahonnan. Elhatároztam, hogy lefényképezem. Volt olyan érzésem, hogy tilosban járok, bár nem tiltotta a tábla a fényképezést. Összerezzentem, amikor egy halvány, de határozott női hang megszólalt a hátam mögött:

- Tetszik?

- Nagyon tetszik, de igazán a lelkére lennék kíváncsi…

Válaszoltam zavarodottan, mert nem sejtettem, hogy figyelik, amit csinálok.

- Érdekli az ilyen nők lelke – és a titokzatos színházas hölgy mutatóujjával végigszántott a táncos lányok tablóján.

- Nem, csak az övé érdekelne… nagyon érdekelne… - mondtam lihegő túlfűtöttséggel a hangomban, mert igazolni akartam, hogy nem valami rosszban sántikálok.

- Ha nagyon érdekli, holnap várjon meg a White Horse-ban próba után.

Már eltűnt a nagy üvegezett lengőajtó mögött, amikor sejteni kezdtem, hogy ki ő.

A teljesség íze - Bevezetés

Ha kicsit elnehezült a testünk és a könyvespolc magasabb régióiból már csak ritkán választunk olvasnivalót, irigylésre méltó csodának tűnik az asztronauta súlytalan lebegése. Elérhetetlen. Űrjárművel elhagyni a föld vonzáskörzetét és megtapasztalni, hogy a víz mint egy színezüst golyó levitál, csak be kell kapni és lenyelni. Nincs súlya sem a nagykabátnak, sem a mázsás testnek. Asztronauták…kiképzés…NASA…Bajkonur…Glenn, Carpenter, Tyitov, Tyereskova….Á!....ááá…..
Pedig dehogy! Csak egy kis ismeretség, baráti szívesség, (leszerelt pilóta, vagy egy portás a Légvédelmi Parancsnokságon) és egy szuperszonikus vadászrepülő pár perces gyakorló repülése közben „megéleti” velünk a súlytalanság élményét. Elég egy két perc, és ha nem is lehetünk már asztronauták, tudjuk milyen a súlytalanság íze. Csodálatos!