Dobókocka

Félbehagyott, gyűrött szerelmek,
Dobókockák és játéktrombiták,
Markírozott, imitált figyelmek,
Értelmetlen l’ art pour l’ art viták.

Ez volt, amit életünknek hittünk,
S szeretteinknek engedjük tovább,
Amit szakadt szatyrainkban vittünk
S dédelgettünk, mint a nagy csodát.

Aztán majd a Megnevezhetetlen
Jutalmul enged még egy csonka kört,
Újraélünk mindent képzeletben,

Bár a pálya szépen meggyötört,
Elvegyülve a nagy végtelemben

Iszunk egy jégbehűtött barna sört.

Apuka

Kedd van.

Apuka!

Ma jön a kuka.

Ki ment a kutya!

Híja!

Híja!

Jön a nyugdíja!

Hat fok.

Ad Fok

néhány hasábot,

a svábot

felejtse!

Nehogy

elejtse!

Apuka,

Most ás?

Csönget

a postás!

Bepisált

a pizsamán át?

Hozza

a személyi

számát!

Holnap

szerda,

megszart

a verda.

Apuka vaksi,

ez nem az aksi!

Szerencsétlen

szenilis költő..

ez a macska,

nem aksitöltő!

Apuka!

Korán lefekszel,

s együtt kelsz

a scleerosa

multiplexszel.

Végecsapó 2020

polietilén

halak

forognak

hosszú fonálon

szegénységtermés

éjszakába fúlt

a délibáb

ma már

amúgy se jönne össze

hiába is vár

boriska

hogy szeresse

megfürössze

rövidszavatosságú

a néma semmi

felvétel indít…

részvétlenül

sétáló párok

gyerek kutyával

biciklizők

aztán csak

ennyi

színháztalan

szabályos

szombat

mossák a függönyt

kínai gong

unalmat kongat

hej kocsmáros

eb az ingét

játsszunk

ma este

hemingwayt

nagyhal

jó lesz

a vers horognak

polietilén

halak

forognak.

 

Kedd

szabotál
a karácsonyi kaktusz
dér bundál
az angyaltrombitán
a hargitán
guggol a honvéd,
minek is
jönne le onnét
kedd
ma van a kukanap
mint nagy kalap
befed a köd
lököd
a kutya
nem buta
szeretne enni
ennyi
nincs kenyér
se kovász
se asszony
aki dagasszon
mondta az exem
éljek meg
valahogy kekszen
szörnyülködik
a rút konyhámon
bonyhádon
várnak a lányok
hányok.
nyolc perc
és dél van
tél van
de minden
szürke
barna
szájmaszkban
fut
az isten barma
mindjárt
megfullad
túlad
mindenén
az ember
ocsmány december

 

Nocturno II.

Reszeltsajtos fürdőszobában
maszturbál a jéghideg közöny.
Nekem mennem kell – szól a kedves,
felöltözik és halkan elköszön.
Élettelen csend: kávézacc álom
országalma, rohadt birskörték,
bilincs az Arnolfini házaspáron,
döglött varangyok, Feszty-körkép.
Széngáz szagú susztermeleghez
hintalovak, színpad makettek,
klozet mögött bujdosó könyvek,
sorsok vaspályák mind mehettek.
Aberrált és vaksötét a szél,
törökvörös fényű a hajnal,
valaki a reteszen babrál,
hozzáértőn nem nagy robajjal.