168 hónap

1

Meghalt Federico García Lorca,
Anyám Ellis Islanden megfeneklett.
Apám keramikus, akárcsak Gorka,
Már dúlt a háború, mikor gyerek lett.

Óvóhelyen készített apró torta,
„Óra! ” „Óra! ”… s egy alma a gyereknek,
Visznek, hoznak az oroszok gyakorta,
Ha mást nem, hát zaját a fegyvereknek.

„Uram, segíts! A melleim kifogytak…
Néhány nap és a gyermekemnek vége”
Zokognak, és a gyomraik korognak.

Cigány gyereknek úr a tejtestvére,
Fügét mutatva arrogáns koroknak,
Remeg a szív örökös készültsége.

2

Remeg a szív örökös készültsége.
A Vígszínház is már bomba járta rom.
Apám rohant, a díszletraktár ég-e…
De géppisztolyt fogott rá egy barom.

Csak egy lapot kapott a felesége:
„Tónikát neveld fel, angyalom”
És egy civil barakk feketesége
Elnyelte, mint az árnikát a gyom.

A háztetőszirénák vészt dudáltak,
A légitámadás már Pestet szórta,
A németek még nem kapituláltak

S a Rózsadombról belőttek gyakorta,
Parányi jele bármi mozdulásnak,
Ugat már a boforcok dupla torka.

3

„Ugat már a boforcok dupla torka… ”
Meséli Sándor, saját apám helyett,
(Majdnem-apám, nyugdíjas ász pilóta,
Brandenburger géppel a felhők felett).

Szerettem őt, bár nem tudom, mióta,
Szabályt, törvényt, semmit meg nem szegett,
Horthy alatt szolgált – ez volt a nóta,
S internálták a régi ezredest.

Innentől minden emlék dokumentum,
Hajlott korom egyetlen nyeresége,
Énekeltük: üdvözlégy, szakramentum,

Asszonynak, lánynak sovány menedéke,
Boszorka maszk – túlélő rekvizitum.
Patruj! Patruj! A háborúnak vége!

4

„Patruj! Patruj! A háborúnak vége! ”
Február tíz, a tortán három gyertya,
Mellékajándék a párizsi béke
És tíz forinttal hercig kis koverta.

A „Valahol Európában” éve,
Nagyanyám meg egy külön filmnovella
Évekig ült bezárkózva, félve
Kozma Lajos tervezte kisfotelba’

Áprily háza, Enyed, édes Erdély,
Ezredesné, (komprimált hiányérzet)
Barnult fotókból körbe-körbe szentély,

Hamar felejtsük el ezt az egészet!
Dallamfoszlányban megmaradt a rejtély:
Ki tudja merre, merre visz a végzet…

5

„Ki tudja merre, merre visz a végzet”
Rég betiltott nóta, erről nincs vita,
Éber elvtárs az államrendészet,
Se négy folyó, se Csik, se Hargita.

S ha nincs benned önkéntes szégyenérzet
Sittre vágni van rá praktika.
Új Vígszínház: Simone és a béke.
Nincs a páholyok között már plasztika.

Mikrobarázdás „szájúz nyerusímüj”
(Goldmárk se más, a mi fizikusunk)
Az ellenség sorába kell beépülj!

A kisgazdákkal nem boldogulunk.
Ne színpadra, barikádra készülj:
A párttal, a néppel egy lesz az utunk.

6

A párttal, a néppel egy lesz az utunk
A karácsonyt úgy hívják: fenyő ünnep.
Már béke van, de mi addig harcolunk,
Míg kútfejét meg nem leljük a bűnnek.

Futballozunk, úszunk, bokszolunk, futunk,
Ahogyan az elvtársak hegedülnek,
S a vasfüggönyön, ha egyszer túljutunk,
Asszonyaink már szabad embert szülnek.

Hogy jobbra fordul, el ne hidd a jósnak,
Ében kereszt, mit rág már az enyészet,
S megbélyegeznek vad reakciósnak.

Figyelni kell, hogy ki-kivel beszélget.
Nehogy fecsegj a hozzátartozóknak!
A szabadság egy baljós kényszerképzet

7

A szabadság egy baljós kényszerképzet:
Megyünk Rióba egy gyönyörű hajón,
Hol óhajunkat lesi a személyzet…
A Niagara… és a Grand Canyon…

Köntöst szabott a csontsovány reménynek
Anyám meséje színesben álmodón.
Apám meg megmaradt konok keménynek
És reakciósnak önfeláldozón.

Hófehér gyöngyvirág, áruld el nekem…
Csak ne itt, ne most, mert könnyen lebukunk
Ákos Stefi: Csak a szépre emlékezem.

Ha itt az idő, majd szembefordulunk…
Csak mosolyogj rám, és fogd meg a kezem,
De ha elpofázod, börtönbe jutunk.

8

„De ha elpofázod, börtönbe jutunk”
Nem jön be jól az Amerika hangja,
Voice of Amerika – csak magyarul tudunk.
Zavarás van, mint ezer nyüzsgő hangya.

A házbizalmi beépített durung,
Felriadunk a lépcsőházi zajra.
Talán elvtárs az úr? Már megbolondulunk.
Nem elvtárs, ha értelmiségi sarja!

Rákosi Mátyás születése napja
Piros szatént kell vinni és ragasztót.
Josip Broz Tito a láncát harapja

Utólag már csak rémületes maszkok.
A Vígszínházban Georges Roland darabja
Meghal Sztálin, éljen a kinemaszkóp!

9

Meghal Sztálin, éljen a kinemaszkóp!
Az év ezerkilencszázötvenhárom,
Eltüzeljük a nagy családi naplót
És eltűnik egy kedves, jó tanárom.

Kláritól kapok egy barna mackót,
A Kossuth-díjból nem sok, úgy találom,
Kiherélik a magyar parasztot:
Be kell szolgáltasson bármi áron.

Most gyöngyvirágtól lombhullásig élünk,
Cinikussá válunk és közönyössé,
És nem az erdő nagy vadjától félünk,

Emberek lettek gyilkos ördögökké,
Ha provokálnak, legtöbbször kitérünk,
Fred Zinnemann: Most és mindörökké

10

Fred Zinnemann: Most és mindörökké,
Ásványrárónál átszakadt a gát és
Mégsem válhatott mindenki közönyössé…
A folyó, ahonnan nincs visszatérés

Pajtás, szaladj, piros nyakkendőt kössél!
Kötelező lesz az egyszerre lépés.
Fényes szelekből így lesz vérvörös szél.
Majd megszokod, ha rossz a csizmabélés!

Fiam! Fiam! Próbálj meg mégse szólni!
Nem nékünk vannak itt a titkos ajtók,
Little Richard: Good Golly Miss Molly

Elvtársak csöngetnek és a végrehajtók,
Csúcs design a golyóscsapágyas rolli,
Egyes tanárok rendkívül gyanakvók

11

Egyes tanárok rendkívül gyanakvók:
Hallgatsz e nyugati rádióadót?
Le kell tagadni Csekét, és a magnót,
Hogy antennának jó egy darabka drót.

A kedvencünk a Rock Around The Clock volt,
Éjfél után a Luxemburg hangja szólt,
A fantázia messze elbitangolt
S a párttitkár tanár úr így kapott gólt.

Hat éve már, hogy iskolába járok,
S a nagy dumákban semmi ráció,
El–eltűnnek az ismerős tanárok.

Létkérdés a gyors asszimiláció,
Átlátszóak az eszmefuttatások…
Petőfi kör, címer, proklamáció.

12

Petőfi kör, címer, proklamáció,
A ház előtt orosz tankönyvek égnek,
Fejetlenség, rumli, demonstráció
De vörös csillag nincs, hála az égnek!

Átállt orosz tank… (ez ilyen náció),
Nem örültek a Nagy Imre beszédnek,
Olaj a tűzre, csak provokáció!
A balga nép, akit hülyének néznek.

A jó barátok át a zöld határon
Megunva ezt a bolsevista feszkót
Mentek, rohantak innen bármi áron…

Rosszat nem írtak persze vissza – sem jót,
Hol vannak most… talán a másvilágon.
Lajka kutya, Szputnyik, űrteleszkóp…

13

Lajka kutya, Szputnyik, űrteleszkóp,
Atomjégtörő és hordszárnyas hajók,
Fű alatt üzenni mindig lesz kód,
S a vicceken röhögni kell, ha jók.

És krémkávéval szaglanak a presszók,
De finomabbak már a pressziók,
Mész alá kerülnek régi freskók,
S a rémhírekre jönnek verziók.

Októberben bukéja lesz az ősznek,
Egyes helyekre visszamenni jó…
Egy pukkanástól frászt kapunk, hogy lőnek

Történelmet írni most kemény dió.
Nem mennék rendőrfelügyelőnek,
Hosszú forró nyár, s utána semmi jó

14

Hosszú forró nyár, s utána semmi jó,
Büntetőhely a kültelki színház,
Ellenőrzött öltöző folyosó,
A varrógépen Kossuth-címer hintáz

A kis büfében esténként enni jó,
Minden este kint a tábla: telt ház.
Olyan hely, mint egy kedves panzió,
Apám emléke, mint a hinta, felráz.

Meghalt a furcsa asszony, Hilda néni
Meghalt a nő, a gyönyörű Szemes,
Meghalt, aki a hangján bírt zenélni.

Meghalt, a nagy, a híres mindenes,
mint a nagybőgő, muzsikált a torka.
Meghalt Federico García Lorca.

15

Meghalt Federico García Lorca,
Remeg a szív örökös készültsége,
Ugat már a boforcok dupla torka,
Patruj! patruj! A háborúnak vége.

Ki tudja merre, merre visz a végzet…
A párttal, a néppel egy az utunk.
A szabadság egy baljós kényszerképzet,
De ha elpofázod, börtönbe jutunk.

Meghal Sztálin, éljen a kinemaszkóp.
Fred Zinnemann: Most és mindörökké,
Egyes tanárok rendkívül gyanakvók.

Petőfi kör, címer, proklamáció.
Lajka kutya, szputnyik-egy, űrteleszkóp,
A Hosszú forró nyár, s utána semmi jó.


Megjegyzés: Jegyzetek: ELLIS ISLAND - az Amerikába bevándorlók karantén szigete New York mellett; BOFORC - kétcsöves légvédelmi ágyú; BRANDENBURGER – felderítő repülőgép az első világháborúban; PATRUJ – orosz katonai rendőrségi különítmény; ENYED – Nagyenyed, település Erdélyben. PLASZTIKA (a páholyok között) - a volt Rádiusz mozi félmeztelen kariatidái; GOLDMÁRK (Péter Károly) a mikrobarázdás hanglemez feltalálója; ZAVARÁS – a nyugati rádióadók technikai zavarása; GEORGES ROLAND a Simone és a béke c. nagysikerű vígszínházi előadás szerzője (fősz: Tolnay K.); FRED ZINNEMAN – a Most és mindörökké c. film rendezője; CSEKE – Cseke László a Szabadeurópa zenei szerkesztője (Tinédzserparti). LUXEMBURG – éjszakai könnyűzenei adó az ötvenes években. SZEMES – Szemes Mari színésznő (1932-1988); Hilda néni – Gobbi Hilda szinésznő (1913-1988)

Asszonykoszorú

1

Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména,
Otthon szült, mint a székely asszonyok,
Úgy kiáltott a bábáért: Hebamme!
Mert szenvedni csak németül tudott.

De nem késett soká az anatéma,
Kutyákkal kutattak át minden zugot,
A férje honvéd ezredes! (ő béna),
S az ávéhás tiszt a hátába rúgott.

Egy szalmazsákon hált a puszta földön,
Lópokrócokba mormolt sok hő imát,
Kitelepítés rosszabb, mint a börtön.

És nem hagyta el e szörnyű mániát:
"Időmet itt is úrinőként töltöm,
Nagyenyeden szültem Margit Máriát"

2

Nagyenyeden szülte Margit Máriát,
Ki Debrecenben lett színészkirálynő,
És szorgalmasan szolgálta Tháliát,
Éva, Aase, Várenné és a Cárnő,

Megszállottan űzött bűvös mágiát,
(A ráosztott szerep húsára ránő,
Már szerep szerint cseréli önmagát),
A pesti brodvén ismert lett korán ő.

De nagy pocakkal légitámadáskor
Bunkerba menni – ez már az élet-szcéna
Vakolat hullik, s mindenféle más por.

Hadi helyzet s flekktífusz már a téma,
Vakon megy az autó kint az úton,
S a széles utat úgy hívják, Aréna.

3

A széles utat úgy hívták, Aréna.
Ott állt a híres Regnum Mariánum,
A békeév utolsó maradéka,
Csak később jött a bolsevista számum.

Holnap késő, kereszteljük meg még ma!
A kis családtól jött az ultimátum.
Repülő búg és felbőg a sziréna,
Egy légitámadásból így lesz fátum.

Remek színész, a kedves Klára asszony
Tudja, mit tesz: voluntas fiat!
Keresztanyának felkérni szabadjon!

Nem hagyhatja el a színpadát?
Csak egy órára kell, hogy itt maradjon,
Hol Margit Mária szülte meg fiát.

4

Hol Margit Mária szülte meg fiát,
Ma semmi sincs, csak csenevész virágok,
És pázsitra döntött genitáliák,
Aztán a múlt a gyepben elszivárog.

Apja meghatódva mondta, hogy vivát!
Mikor a fiú asszonykára vágyott,
S a házhoz hozott egy ostoba libát
Akit elvett, aztán még meg se hágott.

Anyatejem talentummal volt telve,
Boldog Isten! Hol a színészi véna?
Ki lehet az, ki életre nevelje?

Fenn a mennyben mindenki süketnéma?
Ó Szűzanyám! Áldott e méhed kelyhe?
Ó! Ave Maria, gratia plena!

5

Ó! Ave Maria, gratia plena!
Nomen est omen! Mert ő "csak" Mária.
Napi téma, hogy szalma-e, vagy széna,
Újabb nő kegyére kell még várnia?

Ám csapdájából kicsúszott a préda,
Csak múzsa maradt és monománia,
Szentek közül törültetett a céda,
Nem használt vers és szerelmi mágia.

Tanácsadók és régi jóbarátok
Kutatták azt a gigantikus hibát,
(amit én így kívülről most se látok),

Tán szeretni kellett volna Tháliát
Kimenekülni épp úgy, mint a rákok,
S ő házhoz hozott egy Annamáriát.

6

S ő házhoz hozott egy Annamáriát,
Hogy a sátánt belőle majd kiűzze,
A depressziót, s a szörnyű mániát.
Az epikrízist naponta betűzte.

Párás ablakon bizony nem látni át,
Néhány hasáb fát lökni kell a tűzre,
Egy szerzetes türelmét kellett szánni hát,
Az elmebajba becsomagolt szűzre.

Ha semmi sincs, se pénz, se bor, se asszony
Könnyen lesz a férfi garázda, léha,
Ha nincsen birtok, föld mit elmulasson,

Sovány kenyér a szexuál-diéta.
Csak a nászágy, az volt magántulajdon,
De fölkereste Christiane néha.

7

De fölkereste Christiane néha,
Bár szótárazni kellett a szerelmet,
Volt valami bűbájos hozadéka:
Három nyelven tukmált rá figyelmet.

Akár a híres mesebeli béka,
Ki a csóktól nyer hercegi kegyelmet,
Bár ijesztő volt nyelvi zagyvaléka,
Itta szavát a lányka, mint a gyermek.

És aztán jöttek titkos átverések,
Mert biztos nyeregben érezte magát,
Nem mutatott megbánást, szemérmet.

S már érezte az útilapu szagát,
Hozott száz nyelven érthetetlen érvet,
Miközben Clarissa szült egy kisbabát.

8

Miközben Ckarissa szült egy kisbabát
Titokban persze, hogy ne tudja senki,
Bár nagyon feszült hasán a kiskabát.
Gondolta, majd a pénzt előteremti,

De a szerkezetben másutt volt a gát,
A boldogságot egész más jelenti,
Tudja, mért nem gondolhatta meg magát,
Felelősségre nem vonhatta senki.

A végtelen időbe nőtt a gyermek,
Oda, hová csupán az égi szem lát,
Ahol a fényesség már árt a szemnek.

Clarissa el se hagyta azt a cellát,
Ahol nyomára lelt a szerelemnek,
És Emília szülte Gabriellát.

9

És Emília szülte Gabriellát,
Aztán egy Gábort, és ennyi épp elég,
Pelenka és mosás, ameddig ellát.
Egy hatalmas házban önkéntes cseléd.

Szavak nélkül senyvedve aprehendál,
El kéne menni - csak halogatja még,
A pénz, a pénz az úr, akár a Szent Grál,
És ha nem jön el, hát eljön majd a vég.

Nézzetek szét, itt minden a tiétek.
Aki szeret, ágyamnál ne virrasszon,
Ne kérdjetek már semmit, mert kitérek.

Csókaljatok meg, mert most már elalszom!
De aznap éjjel elfogyott az élet.
És Gabriella szép volt, mint menyasszony.

10

És Gabriella szép volt, mint menyasszony.
A reflektorfényből választott fiút,
Késő volt már, hogy bármit elhalasszon,
Mert nagy áldozattal jár minden kiút.

Élvezetből sok mindent behabzsol,
Sok minden jár, de nagyon kevés mi jut,
A fény kihunyt, s kevés jutott a tapsból,
S bontására vár a régi szép redut.

"Bevállalós" - csak sejtem, mit jelenthet,
Olyan, ki jó, ha az orráig ellát,
Tervek nélkül vesz téglát és cementet,

Az én szép házam az én váram. Fel hát!
S egy szent fohászt az alapkőbe rejtett
De megutálta a kolostorcellát.

11

De megutálta a kolostorcellát,
A szent családot és a gyermekáldást,
S a régi elhatározást: Legyen hát!
A szenteskedő ócska szemrehányást,

Felkereste a temetőparcellát,
Feledve minden régi szembenállást,
Mert Emília már mindenhova ellát,
S vele jól ment a pajkos összejátszás.

Gyermekévek, a Kecskeméti Színház,
Veszprém, Ágacska, a Két magyar asszony,
A nagy bankett, az első nagy kacsintás,

A ballagás, hogy könnyeket fakasszon,
Apa keze, a vén kiszáradt virgács,
Magdolna felvállalta, hogy virrasszon!

12

Magdolna felvállalta, hogy virrasszon!
Ha múzsa kellett az orvosok helyett,
És felvállalta, hogy gyógyszert írasson,
Vagy kicserélje a lehányt fekhelyet.

S ha úgy adódik, el sose mulasszon,
Alkalmat, ha készen áll a szerkezet.
S az ősz Peterdit izgatja a vászon,
Karcsú aktot rendel, és hozzá szenet,

Magdolna egyszer jó lesz Máriának,
Úgyis minden feladatot ellát,
Modellt áll majd a nagy kálváriának,

Át kell ölelje majd a Gabriellát,
Dallamát idézi épp egy áriának,
Amíg a festő festi a predellát.

13

Amíg a festő festi a predellát.
A műteremben asszonyok zenélnek,
Kikerekít egy sosemvolt legendát,
Színezni kéne, de mi a fenének?

Akvarellel egy elszáradt eperfát,
Vagy csak a színét a macska szemének,
Korpusz nélkül egy egyszerű keresztfát,
Ne maradjon utána szégyenérzet.

Adj egy petákot a két szép szeméért,
Egy elmenőt már senki ne marasszon,
Nem jársz rosszul, ez éppen egyenérték.

Legföljebb többen risztelünk a hasznon.
Fessen! Fessen! Mindig csak erre kérték,
S minden fontatlan dolgot elhalasszon.

14

Minden fontatlan dolgot elhalasszon!
Az őszi erdő körmönfont színeit,
Csak azt tegye, amit kíván egy asszony,
S ne gyűjtögesse gyermekded rímeit.

A ráncokon már nem segít a flastrom,
A vén rokkantnak amúgy se jár keredit,
Hisz lendületből él égi malaszton,
Csak összekoszol egy tiszta hokkedlit.

A nagyszülői évek gyermekévek,
Ezért szerethetők a vének néha.
Ha nem zavarja, tartson gyermekének

Ez nagymamával sokszor volt a téma,
Bárcsak engemet is akképp szeretnének,
Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména.

15

Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména,
Nagyenyeden szülte Margit Máriát.
A széles utat úgy hívták Aréna,
Hol Margit Mária szülte meg fiát.

Ó! Ave Mária gratia pléna!
Ő házhoz hozott egy Annamáriát,
De fölkereste Christiane néha,
Miközben Clarissa szült egy kisbabát.

És Emília szülte Gabriellát,
És Gabriella szép volt, mint menyasszony,
De megutálta a kolostorcellát.

Magdolna felvállalta, hogy virrasszon,
Amíg a festő festi a predellát,
S minden fonatlan dolgot elhalasszon.

Nagy karácsony

1


Marlitt regényből tűnt elő a gyilkos,
Mozgóképre vitte August Lumére,
Margit erében megfagyott a vér,
S a nagyszobában (Charles René Mecintos)

Minden aprócska kis rekesz ma titkos,
Zöld manó kapar, vagy szürke kis egér,
Padlásablakon lapul a denevér,
Róth Miksa ablakán a fény karistos.

Fenyőfát küld Torockó büszke bérce,
Zihál a köd, s a színeket kioltja,
Szülőhelyedre egyszer visszatérsz-e,

Hol tág terű az Isten horizontja,
S egészen más a távolság, a mérce,
Ahol a fényt ezer kis csillag ontja?

2

Ahol a fényt ezer kis csillag ontja,
S szférák zenéje hatja át a csendet,
Mielőtt az angyal csengője csenget,
S föltornyosul anyánk fején a kontya,

Látja, hogy felnőtt már négy porontya:
László brácsázik és Sándor hegedül.
Valami furcsa dobban meg belül,
Jer, jer te fényben úszó karácsonyfa!

Barnult fényképeken átsejlő csodák:
Apuka nyakkendőben és zsakettben
Felnyitja az ős Schweinhofer zongorát.

Kis akvarell fényes dió keretben:
Lekésve önnön csodálatos korát,
Most visszavisz száz évet képzeletben.

3

Most visszavisz száz évet képzeletben,
A tenger felett száll Louis Blériot
És bombázni kezd száz légi légió,
S rossz hírek jönnek vészjósló szelekben.

Levél Jézusnak – kézbesíthetetlen,
Megszívlelendő manapság: Élni jó!
Egy aranykorona három millió.
A test halódik, épp hogy él a szellem.

Szűz Máriát az égből majd letépik,
Csak légy velünk, nem számít semmi ethosz,
Most az Istent golyózáporban félik.

Istentelennek istenuccse rég rossz!
Az Áve Mária-t épphogy megélik…
A történet már rettentő avéttos.

4

A történet már rettentő avéttos,
De még a béke karcsú és törékeny,
Boldog idők halvány reménye képpen
Tömjént, mirhát és aranyat – azért - hoz.

A liszthez meg – az utolsó marékhoz
Hozzávalót az Isten ád, mint régen,
Karácsony este szépen és szerényen,
A nincstelenség szíveket acéloz.

Gyanakvó estek békeéve ez már
Halottak hátán gubbasztó a hit most.
Ki hitte volna akkor, hogy lehet nyár,

Ki kockáztatta volna meg a biztost?
Ilyen időkben újra senki sem vár,
Sok régi fáma fényét hagytuk itt most.

5

Sok régi fáma fényét hagytuk itt most,
Egy új pogány világ dacára éltünk,
A gyertyaláng remegve látta: féltünk.
A betlehem, s a Kisjézuska titkos!

Capo di Monte tálcán ül a kis koszt,
Valahol mégis csillogó a fényünk,
A mély nyomorban is maradt erényünk,
Ölében hozta el anyám a mítoszt.

S ami a békeévekből maradt még,
A sótalan jelenbe beleoldja
(Egy régi szép meséért most mit adnék!)

Vigyázva jól, a "szót" nehogy kimondja.
Átélve, félve - hogy beleharapnék!
Mindenki más és más korok bolondja.

6

Mindenki más és más korok bolondja.
Mint Petri György, s a Jurta béli esték,
Akik egy új rend kezdetét keresték,
Ami a régit majd végképp feloldja.

S ha úgy tűnik, dereng a horizontja
És majd miránk figyel a földkerekség,
S a gyermekeink szabad, hogy szeressék
Vallásaikat őszintén kimondva.

Megállhatunk talán egy percnyi csendre,
Felidézni mit mond a régi monda,
Kell-e hajtsunk divatra, sikkre, trendre?

Mi fontosabb, az ember pénze-gondja,
Avagy figyelni a másik emberre?
Saját dalát csak mondja, mondja, mondja…

7

Saját dalát csak mondja, mondja, mondja,
Így tukmálva rád privát karácsonyát,
Túlharsogva hát, az égi harsonát,
S az angyalarcú titkokat kibontva.

A kis fenyőfa illatát, míg ontja,
Küldi csendes éjek régi bársonyát
Angyalhajtitkú színes gyertyákon át,
Hol végtelen a gyermek horizontja.

Szűz Máriás kis apró betlehemben,
Fruktus ventris tui, benedictus,
Apró bárányok térdepelnek szemben,

Egy hanglemezről szól a "Jézus Krisztus"
Bírná szegény, de egyre nehezebben
Diktálja azt a furcsa, régi ritmust.

8

Diktálja azt a furcsa régi ritmust:
Rudolph the Red-Nosed Reindeer (angolul)
És a dédikék butácska könnye hull.
Ez a karácsony már szürrealizmus

Misére menni éjfélkor ma virtus
A házmesterné velünk együtt vonul
Vén emberével nehezen boldogul:
"Neked nem volt elég a kommunizmus?"

A honleány fonálon függő csillagok,
S a szalagos fánk illatát szerettük,
Ó somfordáló bűbájos illatok!

Hamar elszállt a gyors idő felettük.
A meghitt estek fantáziátlanok,
A kisdedet már régen elfeledtük.

9

A kisdedet már régen elfeledtük,
Az ősz hajú tél csak pénzről papolgat.
Aggódva nézzük esténként a holdat,
A hintalót már tegnap tűzre tettük.

A Jézuskával zsarolni bevett trükk:
"Figyelj nagyon! Egy angyal jön maholnap,
S ha rossz voltál, az angyalok pakolnak,
És nem kapsz másik játékot helyettük"

Van-é a menny, hol angyalok dalolnak
Hogy is lehetne megnyerni ezt a pört?
S hullnak-e az angyal szárnyából tollak?

Ha e kérdéskör eléggé meggyötört,
Hiába kérsz pár perc türelmet holnap,
Az ájtatos csend ezer darabra tört.

10

Az ájtatos csend ezer darabra tört,
Sokasodik a tárgyak lomha terhe.
Mindegyiket egy kedves kéz cipelte,
Akik felett már megsüppedt a föld…

Sok kis magánügy, másoktól örökölt,
Emlék, aminek hiányos a kelte,
De gazdáját lelkében átölelte,
Aztán egy karácsony mindent újrakölt.

A gyermekkort nehéz már megkeresni,
Csonka képek, több réteg por felettük,
És apraját hagytuk a mélybe veszni.

S a régi társak sorsát sem követtük,
Nincs rá idő a múltunkat szeretni,
Az áldozat morzsáit rég fölettük.

11

Az áldozat morzsáit rég fölettük,
Asztalunkon kötelező a bőség
Ünnepi most a gond, a felelősség,
Angyal helyett már mi állunk felettük.

A küzdelemből részünket kivettük.
Lerágott csont az esélyegyenlőség,
A gép forog, ennyit tehettünk, tessék!
Örülni kell, hogy még ezt is tehettük!

Hát… Mondjunk egy végső Áve Máriát,
Sajátmagunkra igyunk egy barna sört!
A gyermekünk majd egészen mást imád,

Kialakítja magának majd a kört,
Mert unni fogja divatjamúlt danánk,
S bizonytalan a dal, hangunk elgyötört.

12

Bizonytalan a dal, hangunk elgyötört,
A míves öntöttvas fenyőfa talpa,
Elveszett, s már nem kapható effajta.
Csak rohan a nép, minden vacakra költ.

Átprogramozott agyunkba már betört:
Vegyék, vigyék – viszketne már a marka,
Punk hintaló cserélhető a farka!
Christmas shopping. Gyerünk! Újabb körre kört!

Polisztirol Jézus (pattery powered)
Lassan mindnyájan plázafüggők lettünk,
Megvesszük, esszük a bóvlik ezreit.

Aztán ha minden egyszarvút megvettünk,
És leroskadunk kizsigerelve itt,
Kriszkindli fény már nem ragyog felettünk.

13

Kriszkindli fény már nem ragyog felettünk,
Csak programvezérelt villogó ledek,
Pulzáló szemű éneklő kisdedek.
Valami szépet végleg tönkretettünk.

Már megvettük, amit csak megvehettünk
A Yankee doodle-t dúdoló plüss ebet,
S forralt borunkhoz a friss szegfűszeget,
Pár fontosat meg úgyis elfelejtünk.

A csendet és a végtelen türelmet,
Ha valami fárasztott, letört,
Mímelni egy mákszemnyi szerelmet,

Az elhagyatottnak, aki meggyötört,
Embertársunknak egy kevés figyelmet
Be kéne… be kéne zárni ezt a kört!

14

Be kéne… be kéne zárni ezt a kört,
Hogy ott lehessünk az óriás tűz körül,
Hol minden gyerek egy kicsikét örül.
Meg kéne… meg kéne nyerni ezt a pört!

Ami a legvégén szépen elsöpört
Minden tobzódást az ocsmány pénz körül,
S a megnyomorodott fél világ felül,
És a gazdagoknak végre nyelvet ölt.

És hány karácsony tűnt el így e korban?
Az éhezők a holtak száma titkos.
Bőved estéjét élni meg nyomorban?

A főbűnös személye sose biztos!
Előbb-utóbb a végső bomba robban,
Marlitt regényből lép elő a gyilkos.

15

Marlitt regényből lép elő a gyilkos,
Ahol a fényt ezer kis csillag ontja
Most visszavisz száz évet képzeletben,
A történet bár rettentő avéttos,

Sok régi fáma fényét hagytuk itt most,
Mindenki más és más csodának bolondja.
Saját dalát csak mondja, mondja, mondja,
Diktálja azt a furcsa régi ritmust.

A kisdedet már régen elfeledtük,
Az ájtatos csend ezer darabra tört,
Az áldozat morzsáit rég fölettük,

Bizonytalan a dal, hangunk elgyötört,
Kriszkindli fény már nem ragyog felettünk,
Be kéne… be kéne zárni ezt a kört.

Százados történet

Egy ezredévnyi szenvedés lecsengett,
De szeressétek Odor Emíliát!
A millennium bűbájos ópiát,
Ősbudavár elszív egy néma csendet.

A Hadügy kis játékhajókat enged,
Korrekt arányban néhányszáz kópiát,
Erzsébet Királynét és a Zsófiát,
S egy évre rá a szép játék kiszenved.

De él a vurstli és a szellemvasút,
A ringlispil s - ujjé! - a régi dal!
És Wampeticsnél olcsón iszunk aszút,

Míg az angolparkba jár a tisztikar
Megszűnőben már a régi lóvasút,
Felszámolás alatt a körképipar,

2

Felszámolás alatt a körképipar,
Mozgóképszínházba váltanak jegyet,
Kilátó gombozza a János-hegyet,
Dohnányi, Kodály és Bartók férfikar.

Abszint, gin, cointreau, calvados, szivar,
Mezonfridánál pár luxus menet,
Kánkán, szving, foxtrott, ha nincs jelen nejed
Kinematográf és cowboyfilm-vihar.

Tisza István, Wekerle Sándor, Wekerle telep
New York - Ellis Island, New York palota,
Charpathia – félárú hajójegyek,

Háborút mond sok önjelölt Szibilla,
A monarchia már mindenütt recseg,
Született, anyám és József Attila.

3

Született, anyám és József Attila,
"Fönn halk illatszimfóniába gyűlnek"
Kitörölvén nyomát a földi bűnnek,
Már összefolyt valódi, s műszempilla.

A távolság nagy, szűkül a pupilla,
Homlokodra a csillagok kiülnek
Míg hatalmas prímások hegedülnek,
S anyám torkából nem perdül ki trilla.

"De ezt a világot kinőttük mi már"
A nagypofájú ostoba elenged,
Visszasündörög a félművelt szamár

Ha hiányzik aranycsengésű csended,
Saruszíjadat se oldja meg tanár.
Az olasz front a felhők közt üzenget.

4

Az olasz front felhők közt üzenget,
Repülni kell, mindkettő ász-pilóta,
Ismerik egymást hosszú évek óta.
S átintettek, amíg géppuska zengett.

Egyszer elvesztett, máskor visszaszerzett,
Sérültre nem lövünk, ez régi nóta,
De változott a helyzet már azóta,
Modern a gép és erős a fegyverzet.

A bevetések száma ötven-hatvan,
Fölrúgják az egyezményt, a rendet
Az agyvelő a szélvédőre csattan.

Az amputált láb fertőződik gennyed,
Invázió, tűztenger ég a katlan,
Bölcsőm fölött katyusa hangja zengett.

5

Bölcsőm fölött katyusa hangja zengett,
És füstöltek még a Regent ház romok,
Sziréna bődül fel: Liberátorok!
A pinceajtón ujjnyi rés derengett.

Élelemért az apám kint tekergett,
"Igyi szudá! Zgyesz málenkij robot!"
("Egy szovjet elvtárs az utcán elfogott")
És a Foksány némafilm lepergett.

A nagy mesét kívülről megtanultam:
Nagyanyámra rádőlt a régi villa,
Anyám karjában sírtam megvakultan.

Ora! Ora! Üvölt egy grúz gorilla,
Azon a napon pont egy éves voltam.
Bunkersötét és megdermedt pupilla.

6

Bunkersötét és megdermedt pupilla.
Petőfi-kályhában elfűtött romok,
Bombatölcsérek, vészjósló kordonok,
Se étkészlet, se sószóró, se villa.

Csak herbateánk van, s kevés kamilla,
Kint üvegcserép és csüngő balkonok,
Koromszagú, kék, didergő alkonyok,
S az este már a történelmet írja.

Patruj! Patruj! Adják tovább a vészjelt.
A férfi nélkül tengődő família,
Patruj! Patruj! Kiált, ha rosszat észlelt.

Ki ünnepli az új rendszert, ki sírja,
A mell szorít, ahol a félszed fészkelt,
Rom Vígszínház, csillárja földi csilla.

7

Rom Vígszínház, csillárja földi csilla
A zenekarban kapirgál egy kappan,
Szennyvíz tör fel egyre magasabban,
A nap besüt, drámáját fénnyel írja.

Kottahegy, de szétázott már papírja,
Szép akkordok kószáltak hajdan abban.
Szerzőjük most messzi egy szűk barakkban,
Vagy nem is él, s gazzal benőtt a sírja.

Por szitál a karakül bársonyokból
A léghuzat megsérült hárfát penget,
S pereg a dob valami furcsa okból,

A súgólyuk macskának nyújt ma enyhet,
Tapsol a szél a tépett széksorokból,
A nagytestvér felügyeli a rendet.

8

A nagytestvér felügyeli a rendet.
Csillagosok, katonák, proletárok,
"Káderlapodba úgyis belelátok,
Remegni fogsz, ha éjjel bárki csenget!"

Asszony, gyerek tanulja meg a csendet,
Vagy beverik pofádat nagy melákok.
Már úgyis rég fenem a fogam rátok,
Szemed előtt akár a zászlónk, lengek!

Neved végén az ipszilon szemet szúr,
Gallérodon burzsujszagú a kölni,
Majd megtudod, hol van Rákoskeresztúr!

Hogyan lehet melóba megdögölni.
Elvtársakon te többet nem lehetsz úr!
A történelmet végképp eltörölni!

9

A történelmet végképp eltörölni!
A magánvillákat most tüntetjük el,
Népellenség úr és entellektüel.
Van eszközünk szép csendben, titkon ölni.

A szankció ma csak munkásökölnyi,
Az úri modor még jobban feltüzel,
Már megfogadtuk vérszomjas esküvel
Proletár fog ezentúl tündökölni.

E cifra kort, ha túl lehetne élni
Megérné a könny, verejték, áldozat,
Amúgy se fogja senki elmesélni,

Hogy írtuk át a játékszabályokat.
Egyszerre kell bátornak lenni, s félni,
Sződd a selymet elvtárs, sződd az álmokat!

10

Sződd a selymet elvtárs, sződd az álmokat!
A vak reményt anyám mesékbe szőtte,
Hogy újra jó lesz, mint annak előtte,
Esténként jött egy varázsos változat:

Egy idős rokon majd erre látogat,
Ki tengeren túl házát már kinőtte,
Olyasforma, mint Johann Wolfgang von Goethe
S ránk hagy mindent: házat, szélmalmot, lovat.

És elmegyünk örökre messze innen,
Mert nem kötelező éhen dögölni
Amit szem száj kíván, ott meg lesz minden,

A kommunizmus nem fog kerékbe törni!
És akkor még könnyű volt ebben hinnem.
Láttál szobrot a csizmából kidőlni?

11

Láttál szobrot csizmából kidőlni?
Biciklis járőr az egyetem körül.
A Petőfi-kör összetömörül,
Ha blokád lesz, hogy fogunk kitörni?

Kiragasztani! Aztán söpörni!
Tizennégy pont. Az utca fél, örül,
Kilencet elvisznek a srácok közül,
Az egyik arcán vérömleny, ökölnyi.

Sűrű füstben bajlódok könnyeimmel.
Lánctalpasok! Te vidd a lányokat!
Pezsgős üveg kell nitroglicerinnel!

Géppisztolyos nő sérültet támogat,
Nincsen autó! Vidd el az enyémmel!
Fejtettél már meg örök talányokat?

12

Fejtettél már meg örök talányokat?
Nagyvadat az erdőtűz poklába,
Mért hajtja mindig egy irányba lába?
Vadállatot más vad miért támogat?

És aranyveretű barátságokat,
Mit ott kötöttünk még az iskolába’,
Mért bujtatunk bohóc maskarába,
Követvén fontatlan galádságokat?

Nem spórolunk a jó akolmeleggel,
Amely telente otthonunk betölti,
Nem számolunk jótékony fényjelekkel,

Bár némelyik a jó irányt üvölti.
S révbe érhetnénk szelídebb szelekkel.
Mért gyűlöl testvért és komát a földi?

13

Mért gyűlöl testvért és komát a földi?
Mért ver a jég a zászlók színe szerint?
Mért barkácsolunk aranyborjút megint?
S dühét a gaz mért kutyáján tölti?

És a poéta, aki a verset költi,
Mért rébuszol, hisz vallhatna újra színt?
De pártos szellem manapság rendszerint
És nyelvét is megrendelésre ölti.

Elvetjük a Homo mensura elvét,
Farkasokká nyúzva a bárányokat,
S ha véletlenül bárki bármit elvét,

Zörgetni kezdjük a börtönrácsokat.
A sectio divina kéne melléd!
Mért rendezünk át bevált arányokat?

14

Mért rendezünk át bevált arányokat?
"Amíg nyomorra milliók születnek"
Mért nem vetünk véget az őrületnek?
Akit támogatsz, az visszatámogat!

A lelkifurdalás az úgysem válogat,
Belerokkansz, ha látod, nem szeretnek,
S behódoltál a pénzszagú szeleknek.
És sütögeted a pénzesbábokat.

Lassan talán előre kéne lépni,
Néhányszor már az égbolt felderengett,
E századot a sors meg nem ismétli!

És ebben is volt, ki nagyot teremtett.
Ember vagyunk (a kívülálló kétli)!
Egy ezredévi szenvedés lecsengett.

M

Egy ezredévnyi szenvedés lecsengett
Felszámolás alatt a körképipar,
Született, anyám és József Attila
Az olasz front a felhők közt üzenget.

Bölcsőm fölött katyusa hangja zengett,
Bunkersötét és megdermedt pupilla,
Rom Vígszínház csillárja földi csilla
A nagytestvér felügyeli a rendet.

A történelmet végképp eltörölni.
Sződd a selymet elvtárs, sződd az álmokat
Láttál szobrot a csizmából kidőlni?

Fejtettél már meg örök talányokat?
Mért gyűlöl testvért, és komát a földi?
Mért rendezünk át bevált arányokat?