A teljesség íze - Bevezetés

Ha kicsit elnehezült a testünk és a könyvespolc magasabb régióiból már csak ritkán választunk olvasnivalót, irigylésre méltó csodának tűnik az asztronauta súlytalan lebegése. Elérhetetlen. Űrjárművel elhagyni a föld vonzáskörzetét és megtapasztalni, hogy a víz mint egy színezüst golyó levitál, csak be kell kapni és lenyelni. Nincs súlya sem a nagykabátnak, sem a mázsás testnek. Asztronauták…kiképzés…NASA…Bajkonur…Glenn, Carpenter, Tyitov, Tyereskova….Á!....ááá…..
Pedig dehogy! Csak egy kis ismeretség, baráti szívesség, (leszerelt pilóta, vagy egy portás a Légvédelmi Parancsnokságon) és egy szuperszonikus vadászrepülő pár perces gyakorló repülése közben „megéleti” velünk a súlytalanság élményét. Elég egy két perc, és ha nem is lehetünk már asztronauták, tudjuk milyen a súlytalanság íze. Csodálatos!

Mala

a szivárványszínbe jajduló
csakrák fölött kihunyt a fény.
a vigyázó szem
végérvényesen lehuny
érvénytelen
az ománi padme hum
a vásznakról a vágtató színek
leporlanak
füstölők hideg ködébe vész
egy távozó alak
minden átfolyik az álomfogó lyukán
az élet pulzusán
megáll a csend
a mount mckilnley
egész más alakba
visszamászik a levelezőlapra
s mint egy molyrágta régi párna
a fotel mögé csúszik az égi prána
meditálni próbál a semmi
belecsenni
az enyészetbe
kiszáradt mázatlan
hamis szerelempénzeket
csempészeket
serpákat
fogadni
hasztalan
Szétmálló malák
gurulnak szét a porba
egy kihűlt gitárakkordba
belefullad
a hitetlen este
érvényét vesztve
mint egy hideg akolból
száraz por hullik ki
a csillagokból

Óda egy villamosjegyhez

Lyukas kis fecni
vigyázok rád,
kilenc megálló.
Zsebem melegét
meg kell hogy szokjad.
A megafon bármit gagyoghat:
"Örs vezér tere…"
Gyere!
"Pillangó utca"
Trópusi lepkék, azúr és türkiz
csillámló szárnnyal hangtalanul
legyeznek hűs meséket.
Most ezt a kéket
tengerre váltjuk
Látod-e?
Égei-tengeri dús szigetek közt
dönget a metró.
Messziről integetünk,
hisz a csónakot űzi a bóra.
Hogyha kívánod,
Tílosz kis szigetén kikötünk még,
s bougainvillea közt heverészhetsz
nászi lugasban.
Gránátalma levével
nedvesítem puha ajkad,
s mellbimbód közepére
kagylókból teszek éket.
Kagylókból iszom
én is a drága nedűdet,
s várom, hogy mi jön össze
a dúslevű daktilusokból.
Bőrödön izgul a fény
és élvez a kvarcszemű nappal,
rőt szerelemsugarakkal
Készül a nászra az este.
Lábad imádja a nagyszerű,
sóshabú Égei-tenger,
Karcsú bokádon lüktet a szép kicsi ér.

"Batthyányi-tér…"
Most már mehetsz.

Álomsmasszer

Máról,
Holnapra sikkad
Lassan az este.
Ezt már a holnapi nap
Rezsijére virrasztom.
Nem jön az álom,
Régi meséket
Csócsálok szanaszét,
Míg foszlik a száluk.
Asszonyi furfang
Őrzi bezárva
Kibomlani kész
Álom-szüzsék
Elfekvő maradékát.
Lustul a csend,
Forgószínpadaim kerekét
Megmerevíti a rozsda.
Támad a gondfogú másnap,
Hűs kutyahúgy szag
Somfordál odakint,
Míg hetvenhét paripám van
Véznatakarmányú
Jászlak alatt
Bekötözve,
Karikával,
Lánccal,
Vas kelevézzel.
Álom nélküli csend.
Ötven hertz
Zakatol valahol,
S csillaghullató
Kék szárnyukat
Magukra csukják
Az érvénytelenné
Meztelenített
Reményfutamok.

Hajnali múzsa

Nem hálhatsz velem!

Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben,
Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak.
Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra
Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.

Illatos armeriából fonj koszorút a fejedre,
És kanyaríts legalább egy keskeny övet derekadra!
Türoszi bíbor szép köpenyem már rég neked adtam,
Ily kora hajnali órán, pont illik fenekedre.

Már nem kérhetem azt, hogy szólíts édesapádnak,
Úgyis utálom a bamba szülők eszement gügyögését,
Nőnek s hajnali múzsának egyaránt gyönyörű vagy,
S érzem előszeleit egy nagy felhőszakadásnak.

Látom, hogy kiraboltad a régi lugasból a szőlőt,
Kéjsóvár bögyörői itt kotorásznak öledben,
Szép szemeket keresel s csecserészel mind sebesebben,
És kacsokat penget mutatóujjad, pici bőgőt.

Mondd, mostál-e kezet, mielőtt a gyümölcsbe kotortál?
Tedd szépen kezedet oda fel gyönyörű koszorúdhoz,
Hadd keresem meg az ajkammal a bogyót, ami kedves,
Engedd el magadat, mer’ ilyet sohasem gyakoroltál.

Bátran tedd le a combod, bőven bírja a vállam
Hadd pukkanjon az érettebb szeme végre a számba,
S halljam a melled alatt, be- begyorsul a szív remegése!
Mámoros ím e szüret, még must zamatú a szakállam,

"Hölgyválasz" szava csillog a pajkos zöld szemeidben,
S mégy a lugasba az érett, nagy fürtű maradékért.
Szép szóval nem adod? Hát mondd, hogy mit tegyek érte!
Bármily csendes az ősz kint, hangos a vér szava itt benn.

Gránát alma levével játszod a mesteri rítust.
Tűzpiros ajkad alatt kifakadnak a nagyszerű gyöngyök,
Könnytelenül sír új örömöt le a bronzszínű arcod,
És diadalmasan állok a téren akár Palatínus.

Hajnali múzsám, látod-e, felcseperedtél!
Már csak az ősz csöregés avarát kell versbe csiszolnom.
Azt hiszem azt már téli mamuszban a kertbe megoldom.
Aphrodité zajos ünnepe vár odakint. Csak eredjél!