Bajae vagy a szerelem könyve

Az elvadult ős citromfák alatt meghalt a kert.
Remegve nyit a golgotavirág,
A jégmadár alatt letört az ág,
S az esztelen vihar minden harangot félrevert.

Keményre paskolt mellű szfinxeken zihál a pad,
A melisszák és szalviák között,
A régi táj már rég elköltözött,
S a tiszta vizű Avernoi tó is kiapad.

A Vestaszűzek templomán átfúj a déli szél.
Bujálkodón csiklandó fű helyett
A kollonád hűs kőport pergetett
A mézet gyűjtő méh helyett egy döglégy döngicsél.

Megvárlak itt. Csendedből kihajt szerelmes csendem,
Ha fejed most ölembe hajtanád
Virágos hajnaloknak rítusát
Újraálmodva boldogabbá tehetnél engem.

Nevetésed arany xilofonján hogy játszanék!
Szemedből innék jóság könnyeket,
És visszaadnám játékból neked
Tündérektől kölcsönvett neved: Levendulakék.

Csókod ízét akáciákból ki kell keverjem,
S barackvirágból hozzá illatot,
Bajae rózsája lelkemben lakott,
S most álmaim hideg padlóján kell hevernem.

Legyél nekem, ha másként nem, széthullott romokban,
Még szívverést is képzelek neked,
S halántékomon lüktet majd ered.
Úgyis én hallom csupán, hogy szívünk összedobban.