Jégmadár

Jégmadarak tetemét simogattam a zöldvízű nápolyi parton,

Visszaidézni a régi idők felelőtlen szárnysuhogását.
Háttal a tengeri szélnek a két karomat ölelésre kitartom,
S hallani vélem a napba fehérített rokolyád lobogását.

Érkezvén kamaszos kacagásod, fölfedi kebled a Mistrál
S addig ölelsz, míg a csókom elég betakarni leányka-szemérmed.
Nagy szerelem tüze ég szemeden, mint szép malachitból a kristály,
Csókokkal borítod fejemet, nyakamat hevesen, ahol éred.

Oly szép, hogy csak a csók ízét keresed, s nem lüktet az ágyék,
Míves verssorokért a kezembe repülsz, mint csöppnyi kolibri.
Selymes fű derekán már készül a százszorszép szagú árnyék,
Isteni szűz bizalom, hogy itt fogsz meztelenül mosakodni.

Elfogy a fény és jégmadarunk közelebbre rikoltja a párját,
Lelkem tornácán tolakodnak a nagyszerű nászrepülések.
Hunyd be szemed és combjaimat használd mint jó puha párnát,
Látod-e, ím, a csodás szerelem helyt ad a beteljesülésnek.