Holdomiglan

Egyenesítem már a Holdat,

Emeljen fel engem, a holtat,
Lassan az élet kilakoltat.

Teliholdkor meglátogatlak
Ott, a paplak
És a temető között.
Gyöngyökbe öltözött
Fényangyal leszek.
Teszek
Hajadba fényvirágot,
Fél világot
Zálogba téve.
Öt-hat éve
Csak erre várok,
Ahol kökörcsint hajt az árok
Holdsugárból ostort csinálok.

Pegazusokat zabolázok
S ahol ázok,
Tükörképedbe lép a tócsa.
Bizony azóta
Tenger lett, szirének birodalma,
Ahol a sírás irodalma
Lehúz a mélybe,
Szenvedélybe,
Éjbe.
S nem a személybe,
Égi másába botlok tétován
Szép, sovány
Vagy telt, rubensi volt?
Egy tudja tán,
A Hold.

Bajae vagy a szerelem könyve

Az elvadult ős citromfák alatt meghalt a kert.
Remegve nyit a golgotavirág,
A jégmadár alatt letört az ág,
S az esztelen vihar minden harangot félrevert.

Keményre paskolt mellű szfinxeken zihál a pad,
A melisszák és szalviák között,
A régi táj már rég elköltözött,
S a tiszta vizű Avernoi tó is kiapad.

A Vestaszűzek templomán átfúj a déli szél.
Bujálkodón csiklandó fű helyett
A kollonád hűs kőport pergetett
A mézet gyűjtő méh helyett egy döglégy döngicsél.

Megvárlak itt. Csendedből kihajt szerelmes csendem,
Ha fejed most ölembe hajtanád
Virágos hajnaloknak rítusát
Újraálmodva boldogabbá tehetnél engem.

Nevetésed arany xilofonján hogy játszanék!
Szemedből innék jóság könnyeket,
És visszaadnám játékból neked
Tündérektől kölcsönvett neved: Levendulakék.

Csókod ízét akáciákból ki kell keverjem,
S barackvirágból hozzá illatot,
Bajae rózsája lelkemben lakott,
S most álmaim hideg padlóján kell hevernem.

Legyél nekem, ha másként nem, széthullott romokban,
Még szívverést is képzelek neked,
S halántékomon lüktet majd ered.
Úgyis én hallom csupán, hogy szívünk összedobban.

Szaturnália

Hallod?
Bussina szól, és bőr dobokon veri száz gladiátor a ritmust,
Táncol, viháncol a vasszemű láncától szabadult buja népség.
Most a bolondok császárát koronázzák mint benedictust,
Míg condráik alatt már ágaskodva zihál a keménység.

Érzed?
Sűrű nehéz bor, s bugenvilea illata összeverekszik.
Afrodité vad balzsama küzd meg a jó szagú rőzse meleggel,
Sok szerelemre megérett lánynak ez újszerű éjszaka tetszik.
Hangos a vér szava, lüktet a száj és sejtheted, úgyse menekszel.

Látod?
Mennyi babér és szőlőlevél fedi el a sok isteni testet,
Próbálj ettől a gúzsba kötött érzéstől megszabadulni!
Íme, a nagyszerű rabszolgák hada kínál mámoros estet,
Isteni kebled halma fölé fog égi poéták szép szava hullni.

Sejted?
Éjszaka elfogy a bor és oszlik a kába fejekből a mámor,
Cefreszagú pocsolyákban döglik a kékfejű, zöldszemű légy,
Íjait és tegezét elvesztve csatangol a másnapos Ámor,
Engemet éltet e pár sor, csak te a múzsa, szép szemű s nőnemű légy!

Bűn

Nagy értékre és megfontoltan,
Nem a holtod,
A holtomiglan.
Pandúrt és törvényt kizárva,
Beletörni az éjszakába.
Látva előre, mégse félve
Húsban, vérben is megélve,
Hatalmas mély szurdokba lökve,
Fekete éjbe beleszökve.
Általad, érted fölzuhanva,
Mint a szikrázó láva hamva.
Hadd folyjon vérembe véred,
Nem baj, ha halálom kéred!

Beleszagolni a tilosba
Bűnjelet, szennyet sem lemosva,
Valamit mégis visszatartva
Nagy levegőért ki a partra!
Kegyetlen bűnben összeforrni,
Amid csak van azt elrabolni.
Korbácsot adni a gyönyörnek,
Legföljebb itt, vagy ott megölnek.
Pandúrok bírák majd locsognak,
Szeget szegnek a homlokodnak.
Vérembe folyt mégis a véred,
Nem baj, ha halálom kéred.