1915. Eltűnt a vasalódeszka. Mindenki gyanús, kivéve Apukát és Guidót. Apukát
nagy A – val, mert őt feltétlen tisztelet és szeretet övezi, és őt lehet
pénzért pumpolni. Guidó viszont sértődékeny, önemésztő típus, kényes a
becsületére. Idősebb testvérei úgy hívták: fittyogi csőrős. Gyermekkorában a
lakkozott kőrisfa kisszekér volt a kedvence. Húzta, s közben
hátra-hátratekintett, hogyan követi a precíz kis szerkezet a girbegurba kerti
úton. Amikor fejjel a fának ütközött, bömbölve rohant be: Anyu, nekem jött a
fa! Ilyenkor a fivérei a háttérből röhögve mutatták összecsippentett hüvelyk és
mutató ujjukat: "Csőrös, csőrös fittyogi csőrös" Egészen addig, míg a
hajdani mamakedvence Guidó meg nem érkezett vadonat főhadnagyi egyenruhájában,
és a Zsazsa nevű tyúkba bele nem lőtt egy egész tárat, mert kikaparta a frissen
ültetett dália palántákat. Zsazsa túlélte, egész fotósorozat maradt róla az
archívumban. Guidó ekkor már profi fotós volt, a 16. tábori repülő felderítő
század légi fényképésze. Sok-száz fénykép: Apuka, a család, bajtársak,
repülőgépek, léghajók, az ezredévi kiállítás a levegőből, és a kutyák: Panni,
Lulu, Bogyó. Nem szerette a légi harcokat, a bronz lőszerhüvelyekből vázákat,
hamutálakat kalapált. A Brandenburg gép szélvédőjébe belegravírozta: "A
halál is csak komédiás, megijeszti a karzatot grimaszaival, pátoszával, de a
kritikus elől kitér."
Négy album fénykép SZIGORÚAN TITKOS felirattal, Ezüst Katonai Érdemérem,
Katonai Érdemkereszt szalagján a kardokkal. Állomáshely: Seebach bei Villach.
A keleti front megnyitásakor a 16., a 16/a. felderítő század, valamint a K. u.
K. Fliegeroffiziersule teljes egészében áthelyeztetett Galíciába, csak Guidó és
állandó tettestársa Bonzó (Lorenzo Bonzo később Bonc Lőrinc), a félkarú ász
pilóta maradt felderítőnek Villachban és tizenegy Fokker típussú repülőgép
üzemanyag és lőszer nélkül. Lorenzo Bonzó kényszerleszállás közben vesztette el
a fél karját, de nem hagyta magát leszerelni. Szállóigévé vált híres mondata:
Én a seggemmel is elvezetek akármilyen gépet. És ez nem is volt akkoriban
metafora, mert a termiket, a gépek által fölkavart örvényeket, az ülőgumóján
érezte a pilóta, sőt, a tizenöt kilós fényképezőgéppel balettező felderítőjének
mozgását is inkább érezhette, mint láthatta. Lőrinc és Guidó valósággal össze
voltak nőve. Gépfegyver és motorzaj közepette rafinált zörejekkel,
füttyjelekkel kommunikáltak. Bonzó vezetett és szükség esetén tüzelt, Guidó
fényképezett és rajzolt. Légi harcokban sokszor cseréltek. Aztán csend lett. Jó
időre csend. A Brandenburg gépet faágakkal betakarták, biztos, ami biztos.
Bonzó vadászott, Guidó csirkéket nevelt egy régi favázas iskolagép roncsai
közt,
Drága Anyuka!
Bocsánatot kérek, mert rég nem írtam. E hónap 16.-ától szabadságon vagyok, de
csak papíron. Lőrinc barátommal különleges feladatot látunk el. Erről nem
írhatok bővebben. A vasalódeszkát én vittem el, mert az új optikákkal nem tudok
rendesen fotografálni. Beerősítettem a gépbe, így másfél métert ki tudok
hasalni. Majd visszaviszem, vagy vásárolok egy másikat. Csomagot ne küldjön,
mindenem megvan, amire háborús körülmények között szükség lehet (fényképek
mellékelve).
Mindenkit szeretettel csókol: Guidó
A repülős klub és a hozzá tartozó büfé bezárt, a levegőben csak a közeli Faaker
See vadkacsái köröztek. A kilátástalanság és a háborús feszültség lassan
felőrölte az idegeiket. Egy reggel Bonzó fölvetette:
- Mi lenne, ha sürgönyöznék a trentoi unokaöcsémnek és találkoznánk valahol a
légtérben.
- Az lenne, hogy főbe lőnének dezertálási kísérlet miatt – válaszolta röhögve
Guidó.
- Ki figyel most ránk? Nem elég gond Románia, Szerbia, Ukrajna? Kedves kölyök
az unokaöcsém, két gépet is építettünk együtt…
- Kölyök? Hány éves?
- Húszon… húszon… inkább harminc. Csinálhatnátok egymásról fotókat! Na?!
- Szó se lehet róla!
- Be vagy tojva?
Apuka és a család tudta, hogy Guidó önérzetével nem lehet szórakozni. Ártatlan tréfákkal
halálra lehetett sérteni. Titokzatos párbajügyei is voltak. Bonzó viszont ezt
nem óhajtotta tudomásul venni.
- Kikérem magamnak! – Ugrott fel Guidó - Kérj bocsánatot!
- Nem kérek! Be vagy tojva!
Guidónak megváltozott az arckifejezése, homlokráncai kifeszültek, alsó
állkapcsát leejtve, hangos horkanásokkal vette a levegőt. Két lépést tett Bonzó
felé, aki cinikus püspökmosollyal adta értésére: "Úgyse fogsz megütni egy
nyomorék ász pilótát!"
- Na, sürgönyözz bentről! Fölszállunk!
Sziszegte Guido, és mint egy neuraszténiás őrült kezdte a fűzfa lombsátrat
lefejteni a felderítő Brandenburg gép szálláshelyéről. Bonc Lőrinc százados
(Bonzó) a parancsnoki épületben sebesen intézkedett, az ügyeletesnek mondott
valami ökörséget, hogy ötven óránként fel kell szállni, nehogy
belekocsonyásodjon a benzin a karburátorba. A kizárólag lovakhoz értő százados
meg mindent aláírt, csak minél előbb túl legyen a kínos helyzeten, amikor a
csupán balkézzel rendelkező pilótának kezet kell nyújtani.
Egy óra múlva már elhagyták Villach légterét és a délutáni nap hívogató
ragyogásában a Dráva arany cipőpertlijét követve megcélozták a Brenner hágót.
Guidó az ezerszer végigfotografált szántóföldeket és vasúti csomópontokat
fürkészte, figyelte a talaj elszíneződését, hol rejt a vetemény műemlék
romokat, földvárakat. Ez jobban érdekelte, mint a lövészárok.
Hetvenöt perc repülés után Dél-felől megpillantották az olasz felségjelű
Capronit. Piros-fehér zöld szalagot húzott maga után, szélvédőjén egy csokor
virág maradványai voltak felfedezhetők. Ahogy egy magasságba értek Guidó a
borjúbőr sapkájához emelte a kezét és hosszasan tisztelgett. Percekig haladtak
így egymás mellett, amikor Bonzó egy hatalmas harci kiáltással az égbe emelte a
gépet és eszeveszett műrepülő bemutatóba kezdett. Egyszer a bal-, aztán a
jobboldalon tűnt fel a Caproni, aztán eltűnt.
- Hol vannak? Hol vannak? Örjöngött Bonzó és megpróbált a hevederein annyit
lazítani, hogy legalább száznyolcvan fokban körültekinthessen.
Guido kikúszott a vasalódeszkára, majd visszazöttyenve kurtán odarecsegte:
- Alattad!
- Cazzo!
Bonc Lőrinc százados elég kockázatos akrobata mutatvánnyal támadó pozícióba
helyezkedett és elkezdett az olasz repülőgépre tüzelni. Közben olaszul és
magyarul káromkodott és üvöltött.
- Mit csinálsz! Mit csinálsz!
Próbálta a fegyver- és motorzajt Guido túlkiabálni. Hiába. A Farfalla névre
keresztelt Caproni füstölve húzott el déli irányba. Bonzó elengedte a kormányt
és magába roskadt.
- Átveszem! Visszamegyünk!
Mondta ellentmondást nem tűrő, rezignált hangon Guido, s egy nagy emelkedő
körrel Lienz felé vette az irányt. A hangok, a gép váza által vezetett
rezgések, az ülőgumóval érzékelhető termikek ez minden információ. Guido
elővette fényes cigarettatárcáját és a háta mögött lévő benzin-kijelző elé
tartotta. Negyed tank benzin. Pedig sürgősen el kéne tűnni a hegyekben. A
Brenner-hágó mögött lement a nap és mindent elöntött a szürkületi berlini kék.
A magas hegyek életveszélyessé váltak, utolsó lehetőség a folyó ezüst csíkját
követni. A rögtönzött légi parádétól zúgott és recsegett Guido füle, mégis
próbált figyelni, nem hall-e idegen gépet.
Még hatvan kilométer a tábor. Cigarettatárca: egy ujjnyi benzin. Guido éles
huzatot érzet a bokáján, majd a tarkóján is. Zsebkendőnyi lyukakon tört be az
ég kékje és süvöltött be a menetszél. Géppuskatűz, vadászok!
- Bonzó tüzelj! Tüzelj a szentségedet!
Guidonak átvillant az agyán, hogy korábban a fényképezéshez lyukakat akart
vágni a gép aljába, de azt mondták nem lehet, mert szétveti a vákuum. Most,
mint egy tésztaszűrő, lyukakból állt a padló. Az ujjnyi belövéseket hamar
tenyérnyivé tágította a huzat. A receptorok (beleértve az intelligens
ülőgumókat) már nem közvetítettek használható információt. A géppuskák és a
motorok zaja egyetlen elviselhetetlen fájdalommá rázódott az agy
középpontjában.
-Bonzó! Hallasz? Válaszolj!
Guido folyamatosan leltározta a belövéseket, nem érte-e találat a főtartókat.
Ekkor vette észre társának szétloccsant agyvelejét a gép falára tapadva.
Mindenhol a menetszél által széthordott vér és húscafat. Már nem tudta, Bonzó
vérét keni szét mindenhová, vagy maga is vérzik. Egyedül maradt. Az ő erőssége
az alacsony közel-felderítés volt, nem a légi harc. Ha két templomtorony között
nem fért el, 45°-os szögbe megdöntötte a gépet, két jegenye közt élével küzdötte
át magát, legföljebb megritkította a leveleket. Nem volt más kiút, le a
háztetők, a sürgönypóznák közelébe. Bevált! A vadászok elmaradtak. Néhány perc
múlva feltűntek az ismerős fények és a Villachi légi bázis körvonalai porig
bombázott épületekkel, füstölgő repülőgépek tetemeivel. A cigarettatárcában
visszatükröződő benzinóra 0-t mutatott.
