Jégmadár

Jégmadarak tetemét simogattam a zöldvízű nápolyi parton,

Visszaidézni a régi idők felelőtlen szárnysuhogását.
Háttal a tengeri szélnek a két karomat ölelésre kitartom,
S hallani vélem a napba fehérített rokolyád lobogását.

Érkezvén kamaszos kacagásod, fölfedi kebled a Mistrál
S addig ölelsz, míg a csókom elég betakarni leányka-szemérmed.
Nagy szerelem tüze ég szemeden, mint szép malachitból a kristály,
Csókokkal borítod fejemet, nyakamat hevesen, ahol éred.

Oly szép, hogy csak a csók ízét keresed, s nem lüktet az ágyék,
Míves verssorokért a kezembe repülsz, mint csöppnyi kolibri.
Selymes fű derekán már készül a százszorszép szagú árnyék,
Isteni szűz bizalom, hogy itt fogsz meztelenül mosakodni.

Elfogy a fény és jégmadarunk közelebbre rikoltja a párját,
Lelkem tornácán tolakodnak a nagyszerű nászrepülések.
Hunyd be szemed és combjaimat használd mint jó puha párnát,
Látod-e, ím, a csodás szerelem helyt ad a beteljesülésnek.

Disputa Quintus Horatius Flaccussal

"Pictoribus atque poetis

quidlibet audendi semper fuit aequa potestas."
Scimus, et hanc ueniam petimusque damusque uicissim,
sed non ut placidis coeant immitia, non ut
serpentes auibus geminentur, tigribus agni.

Látod-e csípem a vájt fülű, nagyszerű sűrű dumádat!
Mégis a nyelvem alatt hadonászik az egyszerű kérdés:
Volt e manapság úgy igazából mély kajagondod?
Mondd, ha a pénzváltónak kell a sakálfejű bárány,
Álszent, nyafka pofával basszam-e vissza a pénzét?
Mert aki érti a módját, s érti e hexametert is,
Csóró nincstelen ember, s lámpájában olaj sincs!
És aki tíruszi bíbort hord a zakója fölött,
Ismer-e bármilyen isteni régi arányt, avagy ízlést?
Nagyszerűségre törünk? (Ím, tőled e kurta cinizmus)
Hol van a nagyszerűség, és hol van a bőrből az ember?

Sumite materiam uestris, qui scribitis, aequam
uiribus et uersate diu quid ferre recusent,
quid ualeant umeri.

Hallod-e! Válassz nékem egy egyszerű, célszerű címet,
Úgy megverselem én, hogy semmi sem áll az utamba,
De fejbe ne verjenek Isten malmai félúton engem,
S császár tigrisei se zabálják széjjel a seggem!
Ócska komédia ez, se szabálya, se vérbeli rendje.
Quintus, e vasnyelű szerszám versbe reszelve se kell már,
Műved tájidegen lesz sűrű daktilusokkal,
Hozz csak a földbe beásott hűs cserepű boraidból,
Jól bebaszunk odalenn, és hagyjuk a francba a verset!

Ibolyakék csodaszarvas

Ibolyakék csodaszarvas krisztustövisbe térdepel,

Dísz agancsa fénybe botlik, szél muzsikája rejti el.
Mindenütt van, és sehol sincs, hajtó hajtja, vizsla vérzi,
Emberész van a hurokban, istenésszel ő megérzi.
Szarvasbőgés innen, onnan, visszhang válaszol akkordul,
Ibolyakék elsötétül, üldözője visszafordul.
Zajszakajtó sűrű éjjel nem felel a szívzörejre,
Visszatérni senki sem fog már e szarvasülte helyre.
Látható a víz tüzében, hallható a csendzenében,
Ibolyakék csodaszarvas fekete lett, mint az ében.

Barátaim (az ötvenedik találkozóra)

Barátaim! Ha jól körültekintünk,
E néhány év alatt mi változott?
Gyarapodott, vagy elveszett-e kincsünk,
(Kivéve azt, ki már eltávozott),
Egymás szemébe még csak port se hintünk,
Hisz életünk felezett-hámozott.
Az a fontos, hogy mi van szerintünk,
De semmi sincs fontos, mi változott.

Dicsérni jöttem Cézárt, nem temetni,
A megmérettetésen majd, a végsőn,
Mirajtunk nem fog senki sem nevetni,
Mert mi vagyunk az "ours generation"!
Tudtunk a terméketlen földbe vetni,
Kikelt a mag, és nem korán, se későn
Majd felszökött és termést is hozott,
De semmi sincs fontos, mi változott.

Hajunk deres, a járásunk törékeny,
Puskázni is tudunk még, hogyha kell,
S unokáink a hűvösvölgyi réten
Mindegyik egy kis entellektüel.
Ilyen rímekre készülök már régen:
Gargantua és Pantagrüel
Elmúlt a kor a hírhedt, átkozott,
De semmis sincs fontos, mi változott.

Egy-egy szép lány még szívet dobogtat,
Bár a régi lányok asszonyok,
Lehet, hogy egy bomba nő kioktat,
Aztán otthon hangosan zokog.
Rossz szokásaid régen is szoktad,
S biztos lehetsz, hogy holnap is szokod,
Sokunk a változásra áldozott,
De semmi sincs fontos, mi változott.

Ami nincs, és azt hiszem nem is lesz,
Az nekünk a veszteni valónk.
Senki sem bánt, ellenünk nem is tesz,
Nincs buszjegyünk, tandíjunk, adónk,
Képünk, mint a bohócoknak lisztes,
Kiszophatják a kiszopnivalónk.
Sok kortársunk írt, csatározott,
De semmi sincs fontos, mi változott.

Asszonykoszorú

1

Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména,
Otthon szült, mint a székely asszonyok,
Úgy kiáltott a bábáért: Hebamme!
Mert szenvedni csak németül tudott.

De nem késett soká az anatéma,
Kutyákkal kutattak át minden zugot,
A férje honvéd ezredes! (ő béna),
S az ávéhás tiszt a hátába rúgott.

Egy szalmazsákon hált a puszta földön,
Lópokrócokba mormolt sok hő imát,
Kitelepítés rosszabb, mint a börtön.

És nem hagyta el e szörnyű mániát:
"Időmet itt is úrinőként töltöm,
Nagyenyeden szültem Margit Máriát"

2

Nagyenyeden szülte Margit Máriát,
Ki Debrecenben lett színészkirálynő,
És szorgalmasan szolgálta Tháliát,
Éva, Aase, Várenné és a Cárnő,

Megszállottan űzött bűvös mágiát,
(A ráosztott szerep húsára ránő,
Már szerep szerint cseréli önmagát),
A pesti brodvén ismert lett korán ő.

De nagy pocakkal légitámadáskor
Bunkerba menni – ez már az élet-szcéna
Vakolat hullik, s mindenféle más por.

Hadi helyzet s flekktífusz már a téma,
Vakon megy az autó kint az úton,
S a széles utat úgy hívják, Aréna.

3

A széles utat úgy hívták, Aréna.
Ott állt a híres Regnum Mariánum,
A békeév utolsó maradéka,
Csak később jött a bolsevista számum.

Holnap késő, kereszteljük meg még ma!
A kis családtól jött az ultimátum.
Repülő búg és felbőg a sziréna,
Egy légitámadásból így lesz fátum.

Remek színész, a kedves Klára asszony
Tudja, mit tesz: voluntas fiat!
Keresztanyának felkérni szabadjon!

Nem hagyhatja el a színpadát?
Csak egy órára kell, hogy itt maradjon,
Hol Margit Mária szülte meg fiát.

4

Hol Margit Mária szülte meg fiát,
Ma semmi sincs, csak csenevész virágok,
És pázsitra döntött genitáliák,
Aztán a múlt a gyepben elszivárog.

Apja meghatódva mondta, hogy vivát!
Mikor a fiú asszonykára vágyott,
S a házhoz hozott egy ostoba libát
Akit elvett, aztán még meg se hágott.

Anyatejem talentummal volt telve,
Boldog Isten! Hol a színészi véna?
Ki lehet az, ki életre nevelje?

Fenn a mennyben mindenki süketnéma?
Ó Szűzanyám! Áldott e méhed kelyhe?
Ó! Ave Maria, gratia plena!

5

Ó! Ave Maria, gratia plena!
Nomen est omen! Mert ő "csak" Mária.
Napi téma, hogy szalma-e, vagy széna,
Újabb nő kegyére kell még várnia?

Ám csapdájából kicsúszott a préda,
Csak múzsa maradt és monománia,
Szentek közül törültetett a céda,
Nem használt vers és szerelmi mágia.

Tanácsadók és régi jóbarátok
Kutatták azt a gigantikus hibát,
(amit én így kívülről most se látok),

Tán szeretni kellett volna Tháliát
Kimenekülni épp úgy, mint a rákok,
S ő házhoz hozott egy Annamáriát.

6

S ő házhoz hozott egy Annamáriát,
Hogy a sátánt belőle majd kiűzze,
A depressziót, s a szörnyű mániát.
Az epikrízist naponta betűzte.

Párás ablakon bizony nem látni át,
Néhány hasáb fát lökni kell a tűzre,
Egy szerzetes türelmét kellett szánni hát,
Az elmebajba becsomagolt szűzre.

Ha semmi sincs, se pénz, se bor, se asszony
Könnyen lesz a férfi garázda, léha,
Ha nincsen birtok, föld mit elmulasson,

Sovány kenyér a szexuál-diéta.
Csak a nászágy, az volt magántulajdon,
De fölkereste Christiane néha.

7

De fölkereste Christiane néha,
Bár szótárazni kellett a szerelmet,
Volt valami bűbájos hozadéka:
Három nyelven tukmált rá figyelmet.

Akár a híres mesebeli béka,
Ki a csóktól nyer hercegi kegyelmet,
Bár ijesztő volt nyelvi zagyvaléka,
Itta szavát a lányka, mint a gyermek.

És aztán jöttek titkos átverések,
Mert biztos nyeregben érezte magát,
Nem mutatott megbánást, szemérmet.

S már érezte az útilapu szagát,
Hozott száz nyelven érthetetlen érvet,
Miközben Clarissa szült egy kisbabát.

8

Miközben Ckarissa szült egy kisbabát
Titokban persze, hogy ne tudja senki,
Bár nagyon feszült hasán a kiskabát.
Gondolta, majd a pénzt előteremti,

De a szerkezetben másutt volt a gát,
A boldogságot egész más jelenti,
Tudja, mért nem gondolhatta meg magát,
Felelősségre nem vonhatta senki.

A végtelen időbe nőtt a gyermek,
Oda, hová csupán az égi szem lát,
Ahol a fényesség már árt a szemnek.

Clarissa el se hagyta azt a cellát,
Ahol nyomára lelt a szerelemnek,
És Emília szülte Gabriellát.

9

És Emília szülte Gabriellát,
Aztán egy Gábort, és ennyi épp elég,
Pelenka és mosás, ameddig ellát.
Egy hatalmas házban önkéntes cseléd.

Szavak nélkül senyvedve aprehendál,
El kéne menni - csak halogatja még,
A pénz, a pénz az úr, akár a Szent Grál,
És ha nem jön el, hát eljön majd a vég.

Nézzetek szét, itt minden a tiétek.
Aki szeret, ágyamnál ne virrasszon,
Ne kérdjetek már semmit, mert kitérek.

Csókaljatok meg, mert most már elalszom!
De aznap éjjel elfogyott az élet.
És Gabriella szép volt, mint menyasszony.

10

És Gabriella szép volt, mint menyasszony.
A reflektorfényből választott fiút,
Késő volt már, hogy bármit elhalasszon,
Mert nagy áldozattal jár minden kiút.

Élvezetből sok mindent behabzsol,
Sok minden jár, de nagyon kevés mi jut,
A fény kihunyt, s kevés jutott a tapsból,
S bontására vár a régi szép redut.

"Bevállalós" - csak sejtem, mit jelenthet,
Olyan, ki jó, ha az orráig ellát,
Tervek nélkül vesz téglát és cementet,

Az én szép házam az én váram. Fel hát!
S egy szent fohászt az alapkőbe rejtett
De megutálta a kolostorcellát.

11

De megutálta a kolostorcellát,
A szent családot és a gyermekáldást,
S a régi elhatározást: Legyen hát!
A szenteskedő ócska szemrehányást,

Felkereste a temetőparcellát,
Feledve minden régi szembenállást,
Mert Emília már mindenhova ellát,
S vele jól ment a pajkos összejátszás.

Gyermekévek, a Kecskeméti Színház,
Veszprém, Ágacska, a Két magyar asszony,
A nagy bankett, az első nagy kacsintás,

A ballagás, hogy könnyeket fakasszon,
Apa keze, a vén kiszáradt virgács,
Magdolna felvállalta, hogy virrasszon!

12

Magdolna felvállalta, hogy virrasszon!
Ha múzsa kellett az orvosok helyett,
És felvállalta, hogy gyógyszert írasson,
Vagy kicserélje a lehányt fekhelyet.

S ha úgy adódik, el sose mulasszon,
Alkalmat, ha készen áll a szerkezet.
S az ősz Peterdit izgatja a vászon,
Karcsú aktot rendel, és hozzá szenet,

Magdolna egyszer jó lesz Máriának,
Úgyis minden feladatot ellát,
Modellt áll majd a nagy kálváriának,

Át kell ölelje majd a Gabriellát,
Dallamát idézi épp egy áriának,
Amíg a festő festi a predellát.

13

Amíg a festő festi a predellát.
A műteremben asszonyok zenélnek,
Kikerekít egy sosemvolt legendát,
Színezni kéne, de mi a fenének?

Akvarellel egy elszáradt eperfát,
Vagy csak a színét a macska szemének,
Korpusz nélkül egy egyszerű keresztfát,
Ne maradjon utána szégyenérzet.

Adj egy petákot a két szép szeméért,
Egy elmenőt már senki ne marasszon,
Nem jársz rosszul, ez éppen egyenérték.

Legföljebb többen risztelünk a hasznon.
Fessen! Fessen! Mindig csak erre kérték,
S minden fontatlan dolgot elhalasszon.

14

Minden fontatlan dolgot elhalasszon!
Az őszi erdő körmönfont színeit,
Csak azt tegye, amit kíván egy asszony,
S ne gyűjtögesse gyermekded rímeit.

A ráncokon már nem segít a flastrom,
A vén rokkantnak amúgy se jár keredit,
Hisz lendületből él égi malaszton,
Csak összekoszol egy tiszta hokkedlit.

A nagyszülői évek gyermekévek,
Ezért szerethetők a vének néha.
Ha nem zavarja, tartson gyermekének

Ez nagymamával sokszor volt a téma,
Bárcsak engemet is akképp szeretnének,
Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména.

15

Anyja neve: Krumpholz Z. Filoména,
Nagyenyeden szülte Margit Máriát.
A széles utat úgy hívták Aréna,
Hol Margit Mária szülte meg fiát.

Ó! Ave Mária gratia pléna!
Ő házhoz hozott egy Annamáriát,
De fölkereste Christiane néha,
Miközben Clarissa szült egy kisbabát.

És Emília szülte Gabriellát,
És Gabriella szép volt, mint menyasszony,
De megutálta a kolostorcellát.

Magdolna felvállalta, hogy virrasszon,
Amíg a festő festi a predellát,
S minden fonatlan dolgot elhalasszon.