Caribus

Sós szagú erre a csend.

Jártál már Caribus szigetén fellelni az ősi legendát?
Rosszarcú feketéző kincskeresők birodalma.
Szebb napokat látott, de ma már levitézlett furcsa hajókon visznek a távoli kék szigetekre,
Épp a szokásos tengeri bérkocsikázásnak a hússzorosáért.
Mindig akad néhány, aki látja a múltat, vájt agyú vézna tudós, hős, akit űz a kalandvágy.

Itt keresik Caribus szigetén ama szépszemű Ayna hazáját, aki Patroklosz felesége, s más felöl isteni vér:

"Száz oszlop veszi körbe csodás, papirusz fejezettel,
És eme csarnok alatt gránitból faragott piedesztál."

Nézd csak!
A tenger negyven régi könyökkel lett magasabb, mint volt ezer éve.
Az óriás két elefánttal díszített kapuzat már színes szirti korallok burjánzó televénye.

Most merülünk!

Látod?

Csökken a fény, mélyül a csend és meg kell szoknod a kék remegését.
Lassan látni fogod a talapzat több ezer évnél régebben kigyalult feketéllő nagy repedését.

Itt a helyünk!

Lassan tágul a tér, cárt nyakú amfórák hada áll sort, s érzed, hogy befogadnak.
Sok- sok ezer mozaikból muzsikál ki a nagyszerű béke:
Sűrű fonású vesszőből épp labdát fonnak a lányok,
S keblük alól ki-kivillan a mozgás nagy szeretése.

Most ez a kékes fény, mi a tenger alól bevilágít,
Csábit körbeutazni a nagyszerű mívű perisztylt.
Vénusz trónol a tér közepén s vele több kicsi Ámor,
S ezzel az ős szerelem csoda színpada íme, fel is nyílt.

Kézen fogva vezetnek körbe az ősi legendák:
Áttetsző selyem ingben a csóktüzű papnők,
Könnyű babérkoszorúval a meztelen ifjú titánok,
Élj csak, s vissza ne élj, mert elcsábítva esendők.

Lásd meg bátran az arcod az implivium tükörében,
Reszket a félelem is, mint víz tetejében a hullám.
Itt már más az idő és másként fest a kisértés,
Lelkedből jön a fény és visszhangozva le hull rám.

Érzed? A mámor most szabadítja ki végleg az érzést.
Olvad a percnyi idő, s türelemmé roskad a tér kerítése.
Bennem tízezer év szeretése feszül viharossá,
Benned lüktet a kék, ez a végtelenem remegése.

Itt Caribus szigetén te örökre maradsz ez a szépség
Szkülla, Kharübdisz sem vehet el már tőlem erővel.
Tőlem ered ez a mindent átalakító mélyvizű kékség
Így lehet együtt élni egy isteni új szeretővel.

Hullám

Negyvenegyig számolj magadban!

Hallod?

A partra igyekvő hullámok tarájából zokogóan hullnak a gyöngyök.
Holt kagylók hahotázó hímpora csillan, s restaurálja simára a csendet.
Ott, hol a jégkék szívzörejét még föl se fakasztja az isteni mélység,
őselemek frigyeként egy mélytitkú, feketéllő nagy zuhanás van a távolban születőben.
Most kezd törni feléd, amikor már domború vállán átsüt a naptüzű felhő, s benne viháncol a zöldfenekű, kamaszos locsogású sok kicsi sellő.

Negyvenegyig számolj magadban!

Érzed?

Szörnyű gigászi erő viszi messzire talpad alól eme gyermeki játszadozó terítéket,
és még föl se sikoltasz,
tiszteletet követelve a partra rohan zabolázatlan paripákkal, s vízostort csap a szádba
A léha hatalmú szörnyű Poszeidón.
Lélegzetnyi hatásszünetet tart néked a tenger,
S játszi vihánccal új hullám születik
bőcombú, csalafinta szelek irgalmatlan öléből.
Gyorsan felkamaszodván gyűri a mélybe a kékvérű Okeánosz nagyszerű titkát,
S támad a partra a hátán megfeszülő csodafényű úri smaragddal.

Negyvenegyig számolj magadban!

Látod?

Messze az ég kiderül és fénycsík szúr be a térbe,
zöldszemű nap tűz éket a hab tarajára.
Békés dallamokat penget az északi szél is,
Bár a kegyetlen déli vihar maradéka kaffog a reffelt, béna vitorlán.
Most hunyorogva, a résnyire nyílt szemeiddel
Kérlek időzz el a karcsú hajó derekán,
És kutakodj kicsikét, vajon ismered é?
Lassan a fák tetején zsiborognak az esti kabócák,
Kékhasú kagyló indul aludni a pari kövekbe
Vedd fel az inged, tedd a zsebedbe.

Ayna hajója

Látod-e, díszben a város, az ünnepi Szantinikétán

Jó szagú krétafehér köpenyekbe tolong a sok ember,
Válogatott kavicsokkal van kidíszítve a sétány,
Várakozó szemük arra tekint, ahol kéklik a tenger.

Sok kicsi kölykét ott szabadítja ki végleg a Gangesz
Tajtékos habosan fut a vízre a nagyszerű Bengál.
Fölkel a tengeri szél – jaj, dobban a szív, ha vihar lesz!
Majd meglódul a nép és mind a folyó fele tendál.

Isteni kézzel megformált fahajót vár jönni a bámész
Tűzből megkalapált gyönyörű aranyos veretekkel,
Azt mondják, hunyorogva vakul bele mind, aki ránéz,
Hátrébb harci hajók is díszsisakos seregekkel.

Hallod-e, kürt szava szól és vad dobokon kel a ritmus,
Aztán kíméletlenül áll fel a hercegi kordon.
Jön kocsi számra virág, és tombol a dús hedonizmus,
Marcona horda ügyel, nehogy itt valaki kiugorjon.

És a folyó közepén most feltűnik Ayna hajója:
Sasszemű, kosfejű sárkány óvja az orrsudarában,
Hírét százszorosan felülírja varázsa, valója,
Könnyű tengeri szellő, ebben a trópusi nyárban.

Szép mosolyától a földre lehullani készül a kókusz,
S elszabadulnak a furcsa remények a kék szigetekről.
Délköreit derekáról a földre levágja a glóbusz,
S halk szavú, új szerelemdal száll a narancsligetekből.

Látod-e, tombol, csápol a nép, s a szívére ölelné,
Koldul az arcáról lesugárzó hő szeretetből,
Nyomja a kordont, legszívesebben a trónra emelné,
Nem számít mi a sorsa, vagy ha a rend maga megdől.

Ayna sugárzik, holdsarló szeme csillog a könnytől.
Látszik bátran ölelne, de mégis a könnye kicsordul.
Hallod? Vége a bálnak a harsona szól odaföntről.
S Ayna hajója a tengeri szél fele újra lefordul.

Kissüket

Ha leütnek hátulról, mint a barmot,

Vagy fölgyújtják fejem fölött a farmot,
Ha görbe késsel a húsomba tépnek,
Vagy részegen az ujjaimra lépnek,
Vagy kedvesemet kurválkodni látom,
És új stricije a legjobb barátom.
Ha egy petákom sem marad kajára,
És összement a farkam harmadára,
Kínálgathatják a lopott kincsüket,
Biztosan velem marad a Kissüket.

Ha elmaradnak lassan a barátok,
Mert úgy tűnik, van rajtam holmi átok,
S jelenlétemnek nincs már semmi haszna,
Petrencés rúddal kerget el a gazda,
A nevemet a listáikról kihúzzák,
S amit írtam, a papírért bezúzzák,
Véradáskor gyanúsan kék a vérem,
És utánam köp a saját testvérem,
S a feslett nők is eldugják mellüket
Biztosan velem marad a Kissüket.

Valószínű, hogy lassan eltemetnek,
S emlékem úgy marad fönn, mint eretnek,
Ki megrögzötten csak szél ellen pisál,
S a megalázó, rossz üzletből kiszáll,
Ha végleg fölkopott szakállas állam
(és koptat - pluszba - rajta még az állam),
És a kihűlt tűz kormain merengek,
S lófaszt intek az immunrendszeremnek,
S a hullámból is kívánják részüket,
Biztos velem marad a Kissüket.

Szökőév

A kocsmákban szép lassan fizetnek,

Arany hídját a nap visszahúzta,
Mély odvában kushad a languszta,
Szárnya kél a borzongó szeleknek.

Nemsokára támad a sötét.
Moszat poshad a lábad nyomán,
S a virágzó bugainvilleán
Keresztes pók rója vak körét.

Vállkendőd is sós halszagot vett át,
Szíveddel együtt lüktet már a víz,
Belelépsz, a hullám visszavisz,
S kagylóhéjjal csörget kasztanyettát.

Nézz a tenger túlsó oldalára!
Éles pengével szánt a pirkadat,
S a tollvonásnyi fényesség alatt
Hajó hasít a hűs hajnal dalára.

Mire a rakpart megtelik zenével,
S káromkodva kinyitnak a boltok
Beindulnak a másnapos koboldok,
Kifutunk a Dél azúr szelével.